Celeb

Norbit feljelentették, míg az életéért küzdött

B. M.

Létrehozva: 2013.01.15.

Újabb hatóság vizsgálódik Schobert Norbi ellen, akit akkor jelentettek fel, amikor a kórházban feküdt. A fitneszguru harcba száll a rágalmak ellen.

Megszokta már Schobert Norbi, hogy ­fo­lyamatosan feljelentgetik, azt azonban nem hitte, hogy a tehetetlenségét is kihasználják. Most éppen azzal támadják, hogy termékei nem szénhidrátszegények, és nem segítenek a cukorbetegség megelőzésében. Az illetékes hatóság már vizsgálódik az ügyben.

– Éppen akkor történt a feljelentés, amikor az intenzíven haldokoltam, a hivatalos papírt pedig akkor kaptam kézhez, amikor kijöttem a kórházból. Ha meghalok, a temetésem szervezése mellett még ez az ügy is Réka nyakába szakad – mondta a Borsnak Norbi.

A szívével műtött fitneszguru nem akarja elárulni, melyik hatóság vizsgálódik nála, ugyanis nem szeretné, ha úgy tűnne, hogy a sajtón keresztül akarja befolyásolni a döntéshozókat.

– A vetélytársaim, akik a fogyókúráspiacon szeretnének előretörni, mindent megpróbálnak, hogy ellehetetlenítsenek –mondja Schobert. – Nem veszik észre, hogy hülyeség, amit csinálnak, mert ezzel a harccal az egész piac megítélését rombolják. Sok embernek szúrja a szemét a sikerünk, de a munkát kevesen látják mögötte. Mondhatni megállás nélkül, éjjel-nappal dolgozunk.

Norbi előtt még a kórházi ágyában fekve is ott volt a számítógép, és sokat telefonálgatott, csak az intenzív osztályon volt némi „nyugalma”. – Egyszerűen embertelen, hogy amikor valaki fél lábbal a sírban van, akkor is akadnak, akik belerúgnának – tette hozzá.

A fitneszguru persze nem adja fel a harcot, folytatja tovább a munkáját, világmárkát szeretne építeni.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek