Celeb

Döbbenetesen megváltozott Tóth Vera - fotók

B. M.

Létrehozva: 2013.01.16.

Rá sem lehet ismerni Tóth Verára, aki profi szakemberek segítségével négy olyan arcát mutatta meg, amilyennek sohasem láthattuk. Átformálói még arra is rávették, hogy megmutassa dekoltázsát.

A Be Crew csapata négy különböző karaktert álmodott meg Tóth Verának. Az énekesnőt egy egész nap sminkelték és fotózták, a végeredmény pedig minden várakozást felülmúlt.

– Csodás volt Verával dolgozni, nem csak tehetséges énekesnő, de nagyon jó modell is. Arról nem is beszélve, hogy az egy napon át tartó, fárasztó munka közben is képes volt többször is megnevettetni a stábot – mondta a Borsnak Trunkó Bálint fotós.

Tóth Vera a duci énekesnő, Beth Ditto, a talk show-k királynője, az amerikai Oprah Winfrey, az Addams Family Morticiája, és végül a tipikus gazdag apuka kislánya, egy úgynevezett Rich Bitch bőrébe bújt.

Vera elárulta, hogy az Addams Family-ből megismert Morticia karakterét is imádta. Az Anjelica Huston által megformált feleség szerepevél könnyen tudott azonosulni az énekesnő.

„Szerintem ő egy elérhető és borzasztóan pozitív személyiség, de van benne mindig egyfajta távolságtartás és hidegség. Mindez bennem is megvan, nem cseverészem bizalmas dolgokról bárkivel, és nem lehet könnyen lekenyerezni. Van már annyi önbecsülésem, hogy a bizalmamért meg kell dolgozni. Másrészt Morticia szerintem dögös és titokzatos a fehér bőrével és fekete hajával, szerettem volna személyiségének ezt a részét is átadni.”

„A Beth Ditto-fotó inkább a kép bizarrsága miatt tetszik, mert nyitott vagyok bármilyen művészi megoldásra, és nagyon bejön az énekesnő gátlástalansága is. Még sosem volt rajtam ilyen rövid paróka, a csajos, nőcis dolgokat szeretem, de ez az elvont történet, úgy érzem, bennem is megtalálható, ahogy minden olyan emberben, aki művészettel foglalkozik.

Egy szál trikóban, lehúzott vállal pózoltam, ami furcsa volt számomra. De itt abszolút kitárulkoztam, és nem is esett nehezemre” – vallotta be Vera, aki azért vállalta a fotózást, mert legjobb barátnője, Pásztor Anna, az Anna and the Barbies énekesnője is részt vett egy ilyen átalakításon.

Ennek a fotónak az amerikai mosoly volt a lényege, amely jellemző a tengerentúli műsorvezetőkre, mint például Oprah Winfrey-re. Ráadásul, mivel nagyon szeretem a feketéket, az irántuk érzett tisztelet is motivált, amikor elvállaltam ezt a karaktert.

Ha újjászülethetnék, szívesen lennék félvér vagy fekete. Tőlük jön az igazi blues zene, annyira egyediek és csodálatosak. Amikor kint voltam New Yorkban, át tudtam érezni ezt a hangulatot. Nagyon kevés fehér ember tudja visszaadni azt, amit a feketék csinálnak a színpadon” – magyarázta Vera.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711724418
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092490_auto_resized.png
metropol.hu

Bereczki Krisztián csak gépre kötve tud aludni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711724418
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089365_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711724418
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról