Aktuális

Ínyencek itala a hóból készült tea

Balajti Péter

Létrehozva: 2013.01.16.

A havazás sokakban felébresztette a kalandvágyó konyhaművészt: kipróbálták az olvasztott hóból készített teát. Egyes szakemberek azonban lebeszélnék őket a kísérletezésről.

„Intenzívebb, mégis lágyabb íz” – írta internetes oldalán Uj Péter, aki szerint még a minőségi ásványvízből főzöttnél is jobb a hóból készített tea. A gasztronómiai szakíró a Borsnak elmondta, hétfőn Budaörs nyugati részén gyűjtötte be a frissen hullott havat, és valóban finom teát készített belőle.

– A keddi kísérletem azonban nem járt sikerrel, annak már fémes mellékíze volt. Hólét nem kortyolnék, de a hólevest lehet, hogy kipróbálom. Igaz, a hónak egy nagy baja van: nem túl helytakarékos. Egy kétliteres lábosba lapátolt adagból mindössze két deci víz lesz – fejtegette Uj.

Alapanyagból mindenesetre nem lesz hiány. Bár az enyhe idő miatt erőteljes az olvadás, Kurunczi Rita meteorológus azt mondja, jön az utánpótlás: – Az átmeneti szünetet csütörtökön és pénteken nyugatról érkező, akár 10–15 centiméternyi hó követi. Ráadásul a téli csapadékkal együtt hideg is érkezik, a hétvégén éjszaka akár mínusz 15 Celsius-fok is lehet, úgyhogy olvadni egy jó darabig nem fog – jósolja a szakember.

Ám hiába a természet adta utánpótlás, dr. Nagy Sándor Alex, a Debreceni Egyetem Hidrobiológiai tanszékvezetője óvatosságra int: – Köztudott, hogy a hegymászók olykor kristályos csapadékból főznek teát, ám a magashegyi hó jóval tisztább a síkságon, pláne a városban találhatónál. Régen a falvakban összegyűjtötték az esővizet, ám nem étkezésre, hanem mosásra használták azt –magyarázza az egyetemi docens, akinek a felforralt hóhoz sincs bizalma.

– A forralás során számos szennyeződéstől meg lehet szabadulni, ám egészséget károsító anyagok azonban így is maradhatnak. Elég csak a koromra gondolni, ami télen, a tüzelésnek köszönhetően az átlagosnál nagyobb mértékben kerülhet a levegőbe, de ott a kipufogógázok által a levegőbe, és így a hóba kerülő ólom is.

Hasonló véleményen van a táplálkozásszakértő, aki még továbbmegy. – Ne csak a sárga hóból ne együnk, a fehérből se főzzünk semmit! – figyelmeztet Dánielné Rózsa Ágnes dietetikus. – A hó közel sem olyan tiszta, mint az ÁNTSZ által ellenőrzött ivóvíz. A bizonytalan szennyeződések között előfordulhatnak bélproblémákat és fertőzéseket okozó hőtűrő baktériumok, valamint rákkeltő nehézfémek is. 

Sőt egészen komoly egészségügyi veszélyt jelenthetnek a féregpeték is, melyek a hólével együtt az ember szervezetébe kerülve akár méteresre is kifejlődhetnek. De nem csak a hóval lehet baj, a jéggel is. Éppen ezért felelőtlenség, ha a szülő megengedi a gyerekeknek, hogy nyalókaként tekintsenek a jégcsapokra – figyelmeztet a táplálkozásszakértő.
 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek