Celeb

Novodomszky Éva egyre szexisebb

F. F.

Létrehozva: 2013.02.15.

Novodomszky Éva nôiesebb oldalát már a nézôk is felfedezhetik. A népszerű műsorvezető eddig rejtegette a kíváncsi férfiszemek elől testét, ám A Dalban viselt ruhákkal kihangsúlyozza szemrevaló idomait.

Az m1-n futó A Dal eddigi két elődöntőjén meglepő villantásokkal örvendeztette meg a férfi nézőket Novodomszky Éva. Az első adásban dekoltázsát villantotta meg, a másodikban csinos combját fedte fel. A kétgyermekes édesanyának újdonság, hogy a képernyőn szexi oldalát is megmutathatja, hiszen korábban híradósként kizárólag nadrágkosztümben láthatták a nézők.

– Nekem nagyon tetszett mind a két ruha, jól éreztem magam bennük, az egyik elegánsan nőies volt, a másik pedig vagányabb. Egyébként a hétköznapokon is szoknyában járok, így nem volt furcsa, hogy kilátszott a lábam. Igaz, a dekoltázsomat nem szoktam mutogatni mindennap, de ez a ruha ízléses volt, és különben sem az iskolába mentem benne a gyerekemért – fejtette ki álláspontját Éva, aki a stylistok álma.

Dunai Anita felelős a műsorban szereplők külsejéért, ő is elmondta a véleményét. – Évát nagyon könnyű öltöztetni, hiszen bombázó. Arra természetesen odafigyelünk, hogy a fókusz egyszerre csak egy testrészen legyen, és semmiképp ne keltsen közönséges hatást – mondta a Borsnak a vezetô stylist.

A műsorvezető megjelenése eddig osztatlan sikert aratott. Mindössze férje, az olasz származású Salvo szólt rá egyszer viccesen. – A Fonogram-díj-átadó gálán volt rajtam egy igen mélyen dekoltált ruha. Miután a férjem meglátott benne, írt egy sms-t: „Gombolkozzál be rendesen!” – nevetett a műsorvezető, majd elárulta, hogy arra semmiképpen nem tudnák rávenni, hogy egy olyan ruhát vegyen fel, amely a hasát hagyja szabadon. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194408_auto_resized.jpg
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715019913
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185104_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189127_auto_resized.jpg
vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715019913
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715019913
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715019913
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715019913
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség