Vili bácsi: kaptam plusz tizenöt évet

– Szép jó napot kívánok, már vártam önöket! – ilyen kedélyesen és jókedvűen üdvözölte a Bors munkatársait tegnap Várkonyi András, aki már két hete a balatonfüredi szanatórium lakója. A Barátok közt Vili bácsija a bal kezében épp egy kék gumilabdát szorongatott.

– Műtét közben ráfekhettem és elnyomhattam valami ideget, így stimulálom. Még nem tudom olyan finoman megfogni a fésűt, a villát sem bírom olyan erővel tartani, mint azelőtt, de rendbe fog ez jönni, nem vészes – mondta derűsen a 63 éves színész, aki a hónap elején szívkoszorúér-műtéten esett át a budapesti Honvédkórházban.

– Hihetetlen ütemben javulok. Pár nappal ezelőtt kezdtem el mászkálni a folyóson, de most úgy érzem, hogy akár a Balaton-partig is képes lennék lemenni – mutatott az ablak felé András, akinek nem telnek tétlenül a napjai, szakemberek segítik a felépülését.

– Reggel megmérik a súlyomat, aztán reggeli után jön hozzám a gyógytornász, ő kezeli a rekeszizmomat, mivel azt stimulálni kell elektromos árammal. Még kicsit lomhább, mert a műtét utóhatásaként nincs teljesen rendben. Fél tizenkettőkor ebédelek, utána következik a csendes pihenő. Délután olvasgatok egy kicsit, meg írom az új forgatókönyvemet – mutatott büszkén a laptopjára, amelyet az „újjászületése” alkalmából kapott a feleségétől.

– Nyáron van a szülinapom, de most februárban, a műtét után újjászülettem. Teljes felújítást végeztek rajtam, és így kaptam még legalább tíz-tizenöt aktív évet – újságolta nagy boldogan, majd hozzátette: – Egész pontosan nem tudom, hogy mikor ­áll­hatok újra munkába, ez a gyógyulásom ütemétôl függ, de ­tavasszal már dolgozni akarok – mondta eltökélten a Mátyás király tér bölcse.

Várkonyi Andrásról rajongói jól tudják, hogy nagy tisztelője a jó bornak. Ezért számára is fontos volt, hogy mennyit kell változtatnia az étkezésén. – Libamáj, kaviár, bor, ez mind jöhet. Az orvos mondta – nevetett védekezve András, akinek az étrendjére a rehabilitációs központban dietetikus figyel. 

– Jól érzem magam. Napról napra jobban vagyok, nem kapkodom a levegőt, a hangomat is visszanyertem. A műtét után olyan erőtlen, vékonyka volt. Az intenzíven nem ­fo­gadtam látogatókat, mert nem akartam, hogy olyan kiszolgáltatott állapotban lássanak. De itt már szívesen látom a családomat, barátaimat, hisz úgy érzem, fokozatosan visszanyerem az erőmet – mondta büszkén András.