Aktuális

Orbán Viktor nyerné a családok versenyét

Bors

Létrehozva: 2013.02.25.

Európa jelenlegi vezetői közül messze Orbán Viktor teljesítette túl a nemzeti minimumot, már ami a gyermekek számát jelenti. Ám a világon sem sokan érnek Orbán nyomába. Összeállításunkban számba vettük a világ vezetőit, ki hány gyermeket nevel.

Orbán Viktor: 5

A magyar miniszterelnök nemegyszer emlegeti beszédeiben a család fogalmát, illetve annak fontosságát, hogy minél több gyermek szülessen Magyarországon. Orbán Viktornak feleségével, Lévai Anikóval közösen öt gyermeke (Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra) született.

A legidősebb, Ráhel 1989-ben, a legfiatalabb, Flóra pedig 2004-ben. Orbán Viktor gyermekei ritkán szerepelnek nyilvánosan, a magyar kormányfő ebben is különbözik külföldi kollégáitól.

Francois Hollande: 4

A még nem egészen egy éve hivatalba lépett francia elnök szintén szereti a nagy családokat, ám ő nem volt olyan kitartó, mint többi kollégája. Több mint harminc évig tartó házasságából ugyanis 2007-ben végleg kilépett.

Exfeleségével – aki egyben párttársa is –, Ségoléne Royallal négy gyermekük született (Thomas, Clémence, Julien és Flora), már mindannyian felnőttek. Elnökké barátnője, Valérie Trierweiler oldalán választották meg.

David Cameron: 3

A brit kormányfő magyar kollégájához hasonlóan szintén a nagy család híve, bár ő és felesége házasságát tragédia is beárnyékolta. Első fiuk, Ivan súlyos fogyatékossággal született, majd hatéves korában életét vesztette.

Cameronék azonban nem adták fel, még két lányuk (Nancy, Florence) és egy fiuk (Arthur) született, mindhárman egészségesek. Legkisebb gyermekük, Florence ráadásul már Cameron hivatali ideje alatt, egy nyaraláson jött a világra.

Barack Obama: 2

Obama elnök már első kampánya során is nagy hangsúlyt fektetett a családi értékekre, így komoly szerepet kaptak lányai, Malia és Sasha, akik papájuk révén a világ legismertebb gyerekei, gyakorlatilag a sajtó előtt élték le a fél életüket.

A Fehér Ház emiatt sokszor komoly szankciókat is alkalmaz a lapokkal szemben, amelyek titokban készítenek fényképet a lányokról. A felhajtás ellenére Obamáék próbálnak normális családi életet élni.

Putyin: 2 Merkel : 0 és a többiek

A világ vezetôi közül még Vlagyimir Putyin is sokgyermekes apának számít, bár neki csak két lánya született hivatalos házasságából. A hírek szerint Alina Kabajevától is van két gyermeke.

Bár jelenleg nem töltenek be vezető tisztséget, vannak még nagycsaládos politikusok Európában. Orbán jó barátja, Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnök például a magyar kormányfôhöz hasonlóan öt gyermek apja – legalábbis a krónikák ennyiről tudnak –, igaz, a gyerekek két anyától származnak.

Nicolas Sarkozy korábbi francia elnöknek négy gyereke van, rekordszámú, három házasságból. Angela Merkel német kancellár azonban kilóg a sorból, neki ugyanis nincs gyermeke, pedig kétszer is férjhez ment.  

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek