Barta Nóra Eb-ezüstérmes műugró babát vár, de nem illeti meg őt az a támogatás, ami a többi magyar sportolót igen. A szövetség azt mondja, majd utólag kap hozzájárulást.
A műgugrók elnökségi döntése szerint a gyermeket váró Barta Nóra nem részesül abban a minimális támogatásban, amit sok más sporttársa kapott terhesen.
Az Eb-ezüstérmes műugró pályafutását eddig is sok nehézség kísérte, nem mindig tartott ki mellette a sportág vezetése, ő mégsem hagyta el hazáját, pedig edzője és élettársa, Ligárt Balázs 2006 óta a hollandok kapitánya.
A szövetség elnökségi ülésének jegyzőkönyvéből az derül ki, hogy a szövetség utólag próbálja a versenyzőt támogatni, és azt a kérelmet, amit most is benyújthatna a MOB-nak – kérve az ösztöndíj további folyósítását –, is csak 2014-ben, visszatérését követően adja be, miután megbizonyosodott arról, hogy Barta a szülés után tényleg folytatja a versenyzést.
– Nem értjük, miért nem most használta ki a szövetség az ösztöndíj-szabályzatában szereplő lehetőséget – mondta Barta. – Mennyit kell még leraknia az asztalra a versenyzőnek ahhoz, hogy érezze a megbecsülést. Egy kérvény megírása semmibe sem kerül.
– A szövetségektől beérkező határozatot mi felülbírálhatjuk, ha szakmailag van kifogásolni valónk, de eddig a műugróktól nem érkezett anyag a Gerevich-ösztöndíjak elosztásával kapcsolatban – mondta Fábián László, a MOB sportigazgatója.