Az európaiak még az újkorban is kannibálok voltak! Angol kutatók szerint a 18. század végéig az orvosok gyakran javasolták az emberi hús és vér fogyasztását – akár gyilkosság árán is.
Az emberi vér gyógyító erejében egészen a 20. század második feléig sokan hittek. Richard Sugg, a Durhami Egyetem orvostörténésze számos recepttel támasztotta alá állítását: majd’ három teljes évszázadon át dívott Európában a kannibalizmus.
Schröder receptkönyve
Az egyik elterjedt recept szerint az emberi húst kis szeletekre kellett vágni, majd mirhával és aloéval bekenni, utána pedig borpárlatokban érlelni. Néhány nap pácolás után száraz és árnyékos helyen kellett kiszárítani, s a húst különböző betegségek kezeléséhez használták fel. Az „ételkülönlegességről” a 17. században élt Johann Schröder német gyógyszerész receptkönyve értekezik.
A 16–17. században számos olyan recept is íródott, amely az emberhús gyógyászati hatását emelte ki. A durhami kutató szerint néhány hulladarab, illetve némi embervér évszázadokon át minden patikában megtalálható volt. A kannibalizmus e formája a 18. századig teljesen legális és elfogadott volt Európában és az Újvilágban.
Tény, a rómaiak a gladiátorok vérét az epilepszia ellen ajánlották, a gyakorlat később eltűnni látszott. A szokás a reneszánsz korában dívott újra, ekkor jelentek meg az őrölt múmiák is, amelyeket egyfajta életelixírként árultak. A 17. század elején a gyógyítók figyelme a kivégzettek, tolvajok, sőt még a leprások felé is fordult, akik holtteste kivételes gyógyító értéket képviselt.
Drága királycsepp
Az emberevés gyógyító hatásáról a 15. században élt, nagy tekintélyű Paracelsus is értekezett. Az angol kutató szerint az ő tanainak hatására a társadalom legszélesebb rétegeiben vált népszerűvé ezen medicina használata. Az „embertelen orvostudomány” II. Károly alatt érte el fénykorát, aki egyszer 6000 fontot fizetett az emberi agy elkészítésének receptjéért. Az ebből kinyert párlat az orvostudományba királycsepp néven került be.
Nem csak tudósok és nemesek, hanem átlagemberek is a halál gyógyító erejére esküdtek. Egy amerikai antropológus még 19. századi írásos beszámolókat is talált arról, hogy egyes esetekben az epilepsziásokat elvitték a kivégzésekre, ahol poharukkal a kezükben várták, hogy ihassanak a halott véréből.
Dokumentált eset, hogy szerzetesek egyfajta dzsemet főztek az emberi vérből a kolostorokban. Az eredmény nem volt mindig teljes: 1492-ben, amikor VIII. Ince pápa már halálán volt, az orvosok három fiút öltek meg, és az egyházfővel megitatták még meleg vérüket. A fiúk meghaltak, s a kúra megölte a pápát is.
Az emberi zsiradék a korabeli tudomány szerint a reuma és a köszvény ellen segített, míg az ebből készített kenőcs a zúzódásokat lohasztotta le. Sugg úgy véli, egyes protestánsok szerint a kannibalizmus az eukarisztia (úrvacsora) megtestesülése volt.
