Celeb

Cipő halála felértékelte a Republicot

B. M.

Létrehozva: 2013.03.25.

Életében is százezrek rajongtak Cipő dalaiért, a halála azonban még inkább felértékelte a művészetét. A rajongók valósággal megrohamozták a lemezboltokat a Republic-albumokért.

Alaposan átrendeződött a nagylemezek MAHASZ listája az utóbbi napokban: a top 40 között összesen tizennégy Republic-lemez található.

A jelek szerint, mióta a költészetbe forduló, érzelmes dalokat szerző és éneklő Cipő elhunyt, minden kelendő, ami hozzá és zenekarához kötődik. A ma már rockzenei klasszikusnak számító korai albumokat ugyanúgy vásárolják, mint a válogatáslemezeket, vagy a legutóbb megjelent albumot.

Vagyis a boltokba betérők mindent megvesznek, ami esetleg hiányzik a gyűjteményükből. Ezt tapasztaltuk a Mammut bevásárlóközpont elektronikai áruházában is, ahol a Republic címke alatt már foghíjas tárolóból válogattak a vásárlók.

– Valóban, Cipő halála jelentős érdeklődést generált, a korábbi albumok iránt is nagy az igény – mondta a Borsnak Jeszenszky Zsolt, a MAHASZ sajtókapcsolatokért felelős munkatársa, aki kérdésünkre elmondta, általános jelenség, hogy egy nagyobb művész elhunyta után megnő az érdeklődés a munkássága iránt.

– Zámbó Jimmy halála után hónapokig az ő lemezei uralták a slágerlistákat. Legutóbb Cseh Tamás halálakor volt feltűnő, hogy a lemezei jobb helyezéseket értek el, mint életében.

A Republic tagjait meglepte a konjunktúra híre. 

– Erről még nem hallottam, de nem csodálkozom rajta – kommentálta Halász Zoltán, a zenekar sajtósa.

Megkerestük az EMI Music lemezki­adót, amely a Republic albumait gondozza, a cég képviselője nem nyilatkozott, de úgy tudjuk, hogy a hatalmas érdeklődés ellenére még nem kellett utánnyomni a lemezeket. Ha az érdeklődés nem apad, akkor azonban ez némelyik album esetében elkerülhetetlen lesz.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144875_auto_resized.jpg
origo.hu

Korlátozást vezet be az OTP májustól, ez az oka

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713557711
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713557711
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713557711
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713557711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt