Celeb

Belháború a Republicban: kiszállt egy gitáros

B. M.

Létrehozva: 2013.03.29.

Cipő maga volt a Republic, mondta lapunknak a néhai énekes édesanyja, és így gondolja Tóth Zoltán gitáros is, aki tegnap elhagyta a Republicot, mert nem szeretne ellenszegülni elhunyt barátja, Cipő akaratának. Zenésztársai viszont nem hagyják abba, új tagokat keresnek.

Fel kell oszlania vagy nevet változtatnia a Republic zenekarnak – véli Cipő gyászoló édesanyja, Gizi néni.

Ezzel a véleménnyel egybecseng, amit a ­fia­ta­lon elhunyt énekes nyolc évvel ezelőtt, a Hetek című hetilapnak adott interjúban mondott a Republic jövőjéről.

„Mi akkor oszlunk fel, ha valamelyikünk kilépne, vagy ne adj Isten meghalna, ezt még annak idején megbeszéltük. Akkor viszont feloszlunk, mert senkit nem akarunk mással pótolni.”

A Republic zenészeinek többsége – a menedzserrel az élen – ennek ellenére a régi néven folytatni akarja a közös munkát, és ez nemcsak a rajongókat, hanem a zenekart is megosztotta. Tóth Zoltán gitáros azonban tegnap nyilvánvalóvá tette, hogy számára fontosabb az elhunyt barát és zenésztárs akarata. Ő tegnap a Republic Baráti Kör Facebook-oldalán jelentette be: kiszáll a bandából.

„Nem sikerült méltóképpen elbúcsúznom múlt alkalommal. Most teszem meg. Nagyon köszönök Nektek mindent! Próbáljatok a békére és a múlt emlékére ügyelni, ez a legfontosabb” – írta az oldalon, majd a rajongók hozzászólásaira reagálva hozzátette: „Nagyon köszi az aggodalmatokat. Sajnos az újrainduló zenekarban már nem veszek részt, már hosszabb ideje folyt az egyeztetés erről. Remélem rendben lesz minden.”

Tóth Zoltán lapunknak megerősítette, hogy kiszáll a megfogyatkozott csapatból.

– Nem veszek részt az újraalakuló Republic zenekarban. Mindenki ismeri, Laci hogyan vélekedett arról, mi történjék, ha valaki elhuny vagy kilép a zenekarból. Azt mondta, az akkor már nem nevezhető Republicnak. Szeretném teljesíteni az akaratát, ezért lépek ki – mondta a gitáros.

Megosztja a rajongókat 

A Republic zenekar Facebook-oldalán eltérnek a vélemények arról, hogy a zenekar új énekessel folytatja karrierjét. Néhány hozzászólás.

„Cipőt senki nem tudja helyettesíteni. Az énekeit lehet tovább énekelni, de az már sosem lesz ugyanaz.”

„Durva, rossz érzés lesz majd a Cipő által énekelt dalokat mástól hallani. Persze tudom, hogy sokaknak majdnem mindegy.”

„Az élet nem állhat meg, fiúk. Ti mindannyian vagytok a Republic. A sors szomorú, hogy Cipőnek ennyit szánt. Jók vagytok, ne adjátok fel, Cipő sem szeretné!”

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711672812
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078877_auto_resized.jpg
vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711672812
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711672812
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...