Aktuális

A 600 kilós Bélának eljött a wellness ideje - fotóval

Gergály Judith

Létrehozva: 2013.04.04.

Elérte a 600 kilós álomsúlyt Béla, az ország legnagyobb disznója. A hétéves lapály nem csak Kenderesen, az egész országban igazi sztár. Tenyészkiállításokon serlegekkel jutalmazták.

Azonnal csend lesz Szpisják Imre kenderesi portáján, ha előjön az óljából Béla. A rangidős, óriási kan tekintélyt parancsolóan lépdel az udvar többi népe előtt. – Eszem ágában sincs levágni – fogadkozik gazdája.

– Éppen a hódmezővásárhelyi tenyésznapokra készülünk, előtte mérjük meg Béla jelenlegi súlyát. Májusban 590 kilót nyomott, általában évente negyven kilót hízik, és az étvágya is kitűnő, a 600 kilót már biztosan elérte.

Az óriásnak naponta három kiló takarmányból kevernek moslékot, mindig idénygyümölcsöket kap uzsonnára. Kedvence a földieper. – Az almát a kezemből eszi, ami a földre esik, azt már nem szívesen veszi fel. Napi húszat boldogan befal – meséli Imre.

Béla kiegyensúlyozott, és az egészségére sincs panasz. Még versben is megörökítették. – Egy hernádi bácsi hívott fel, hogy olvasott az újságban Béláról, és írt róla egy verset. Szegény néhány napra rá meghalt, ez volt az utolsó ­költe­ménye. El is tettük emlékbe – mondja a tenyésztő.

Béla számára április végéig wellnessidőszak következik. Mivel a kiállításon szépnek kell lennie, samponos vízzel mossák le, a bőrét pedig kozmetikumokkal ápolják. 

Egy kis Polski súlyát nyomja

A rekorder sertés akkora, mint egy kisebb autó. Például a 60-as évek sportkocsija, a ­Lotus Seven vagy a 126-os kis Polski. Itthon biztosan a legnagyobb, de ahhoz, hogy bekerüljön a ­Guin­ness-rekordok könyvébe, még ­sokat kell híznia. Jelenleg ugyanis egy kínai disznó tartja a csúcsot 900 kilóval.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139714_auto_resized.jpg
origo.hu

Hihetetlen BL-dráma: itt az újabb Real-csoda

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713415510
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134587_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Kezdi elveszíteni a harcot” – Meghan egyre jobban retteg, ettől fél a legjobban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp már nem hisz két játékosában, az egyik Szoboszlai – így látják Liverpoolban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134259_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713415510
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713415510
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713415510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129407_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akik április végig olyan isteni beavatkozásban részesülnek, ami örökre megváltoztatja az életüket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713415510
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni