Aktuális

Imádja a világ a három tehetséges magyar fiatalt

S. D.

Létrehozva: 2013.04.06.

Poénnak szánták, most mégis a világhír felé menetel három magyar fiatal: a Summer Schatzies zenekar. Zsófi, Ádám és Zoli Spanyolország után Szerbiát is meghódítja.

Három fiatal elhatározta tavaly júniusban, hogy olyan zenét játszik, amit itthon senki más: így esett a választásuk a beachpop műfajra. Amikor megalapították zenekarukat, egyikük sem hitte, hogy hamarosan nemzetközi színtéren is megmutathatják, mire képesek.

– Pár hét alatt összeraktunk egy műsorra elegendő számot, három hónappal később pedig már koncerteztünk. Eleinte nem is gondoltunk arra, hogy a számainkat meghallgatják, sőt még tetszenek is – idézi a kezdeteket Németh Zsófi, a Summer ­Scha­tzies zenekar főhősnője.

– Egészen egyedi hangulatú a muzsikánk, amit játszunk: mint amikor valaki a nyár közepén a vízparton szórakozik, és az enyhén másnapos fejét egy cseppet megsüti a nap – láttatja zenéjüket Lang Ádám ­basszus­gitáros. Jó az összhang, és humornak sincsenek híján „nyári kedveskéink” (a zenekar nevének német fordítása – a szerk.). Az internet korában jóval több lehetőség áll az ­amatőr bandák rendelkezésére, hogy észrevétessék magukat a világ távolabbi szegleteiben is.

Így talált rájuk egy koncertszervező Barcelonából. Bár a dalaikat otthoni körülmények között vették fel, így is sikert arattak velük. Január 18-án már a Rocksound Music Bar színpadán játszottak.  – Történtek meglepő dolgok, de akkor kerekedett el igazán a szemünk, amikor megláttuk, milyen sokan eljöttek a bulira – mosolyog Horváth Zoltán dobos. – Vagy száz ember rázta magát a ritmusra, sokan még énekelték is velünk a számokat. Euforikus érzés volt.

A két srác még diák, Zsófi már dolgozik. Szerelmi szálak nem fűzik össze őket, mostanában mégis sok időt kell együtt tölteniük: ha ők nem is éhezik a világsikert, úgy tűnik, a világ éhezi a zenéjüket.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek