Sport

Tetemes összegre perli a MOB-ot Fazekas Róbert

S. T. R.

Létrehozva: 2013.04.06.

A százmillió forintot is meghaladhatja az az összeg, melyet Fazekas Róbert követel a Magyar Olimpiai Bizottságtól. A diszkoszvető úgy véli, jogtalanul fosztották meg a londoni szerepléstől.

Két egymást követő ügyben is felperesként jelent meg tegnap a Fővárosi Törvényszéken Fazekas. Az Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes diszkoszvető a tavalyi doppingeset kapcsán őt elmarasztaló szervezetet és a Magyar Olimpiai Bizottságot (MOB) is beperelte. Az előbbitől a nyolcról hat évre csökkentett eltiltásának eltörlését – vagy további mérséklését –, az utóbbitól tetemes összeget követel.

Amint azt a vasi sportolót védő dr. Czeglédy Csaba lapunknak elmondta, az olimpiai felkészülés jelentős költségét és az elmaradt hasznot is perlik a MOB-tól, Fazekas ugyanis érvelésük szerint esélyesként utazhatott volna a londoni olimpiára.

Mint ismert, néhány hét volt vissza a játékokig, amikor kiderült, hogy a dobó szervezetében az anabolikus szteroidok közé tartozó sztanozolol nyomait találták egy versenyen kívüli ellenőrzés során. Mint később tisztázódott, az atléta nem tudta, hogy doppingol, ­ugyan­is a táplálékkiegészítőjében volt a minimális mennyiségű tiltott szer, s az ­ügy­véd úgy véli, a diszkoszvető annak ellenére nem ­utaz­hatott ki az olimpiára, hogy a versenyengedélyét senki sem vonta vissza, mi több, a MOB elöljárói azonnal megbélyegezték, amivel jelentős erkölcsi kárt okoztak a számára.

A Bors számításai szerint Fazekas követelése a százmillió forintot is meghaladhatja. Az alperesi érvelés ugyanakkor hangsúlyozta, a MOB a hazai atlétikai szövetségtől és a Magyar Antidopping Csoporttól is megkapta az értesítést, hogy Fazekas A-próbája pozitív lett, ezek után döntöttek úgy, hogy nem nevezik a szintet egyébként megdobó, s korábban negatív doppingmintát produkáló atlétát (akitől 2004-ben doppingvétség, elégtelen mintaadás miatt vették el az aranyérmét).

A mindkét perben eljáró bíró végül úgy döntött, a Fazekas kontra doppingbizottság ügy jogerős döntéséig felfüggeszti a diszkoszvető és a MOB „csörtéjét”, mire a Magyar Olimpiai Bizottság ­ügy­védje azonnal jelezte, fellebbeznek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711659619
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711659619
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711659619
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított