Celeb

Főiskolán vizsgázik az új Republic

B. M.

Létrehozva: 2013.04.08.

Egri diákok előtt lép először színpadra a Republic azóta, hogy énekesük, Cipő elhunyt. Nagy az izgalom, hiszen nem mindenkinek tetszik, hogy Bódi László nélkül folytatja a zenekar. Lesz-e rendzavarás?

Első koncertjét az Egri Főiskolás Napokon adja április végén az új éne­kesével bemutatkozó Republic67. Egyelőre nem tudni, hogyan fogadja majd a közönség a zenészeket az elhunyt énekes, Cipő és a zenekarból kivált Tóth Zoltán gitáros nélkül. Úgy értesültünk, egy kisebb csoport le akar utazni a koncertre, mert szerintük a folytatás nem méltó Bódi László emlékéhez.

– Mi nem érzékeltük az ellenséges hangulatot – mondta Országh Ákos, a szervezésben részt vevô TIK Hallgatói Centrum igazgatója. – Egerben tíz éve állandó fellépô a zenekar, nagyon jó kapcsolatot ápolunk velük, mindig nagy sikerű koncerteket adtak. Ha ők úgy döntöttek, hogy Cipő elvesztése után folytatják a munkát, mi kitartunk mellettük és szeretnénk részesei lenni. Az énekes személyérôl ez idáig nem kaptunk felvilágosítást.

Hetekkel később Korlát községben, a Nemzetközi Paraszt­olimpián is fellép a zenekar. – Azt tapasztaljuk, hogy mindenki nagy érdeklődéssel várja őket. Nagyon sajnáljuk, hogy Cipő ilyen fiatalon elhunyt, együtt érzünk a családjával, az édesanyjával, de az élet nem állhat meg. Merem remélni, hogy nálunk az emberek vannak olyan normálisak, hogy nem lesz semmilyen probléma – mondta Kormos Emma, a koncert szervezője.

Senki sem lehet azonban teljesen biztos abban, hogy a koncertek zavartalanok lesznek. Mint ismert, Bódi László édesanyja, Gizi néni lapunk hasábjain kérte a rajongókat, hogy írjanak elhunyt fia zenésztársainak: ne folytassák Cipő nélkül, és sokan teljesítették a gyászoló anya felhívását. Pláne annak tudatában, hogy Cipő anno sok interjúban elmondta, hogy zenésztársaival megbeszélték, feloszlanak, ha valamelyikük meghal vagy kilép a zenekarból.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek