Aktuális

Erőszakolás közben szexpózt váltott Nyerges

Fóris Gábor

Létrehozva: 2013.04.10.

Korábbi két áldozatát 10-15 percig erőszakolta Nyerges Zoltán, miközben többször szexpózt váltott – derül ki a korábbi ügyek vádiratából. A mostani eset a térfigyelő kamera felvétele szerint hat percig tartott, de szexuális erőszakról nem beszél a rendőrség, miként a sértett apja sem.

Előre megtervezett módszerrel követte el az erőszakokat a Páva lány támadója – derül ki a korábbi büntetőügy vádiratából, amely a Bors birtokába került. Nyergest 2007 őszén ítélte öt év börtönre a Pécsi Városi Bíróság, miután megerőszakolt két lányt.

Először 2006 szilveszter estéjén Komló sikondai városrészben nézett ki magának egy  húszéves nőt, aki ugyanabban a kocsmában szilveszterezett, mint ő. A kocsmából kilépő lányt hosszan követte, majd egy bokros-fás részen rávetette magát. Fenyegetéssel és veréssel kényszerítette nemi aktusra. Pár nap alatt elfogták, de mivel az ügyészség nem találta veszélyesnek, három nap őrizet után kiengedték.

Két hónap múlva a Pécsről Komlóra tartó buszon nézett ki magának egy 16 éves lányt. Leszállt utána, és ugyanazzal a módszerrel egy bokros részen megerőszakolta. A második áldozatát össze is verte. Nyerges egyik erőszakot sem siette el, a 10-15 perces erőszakolás közben mindkét lányt „megkérte”, hogy váltsanak pózt, mert nem élvezi eléggé.

A mostani eset a térfigyelő kamerák szerint hat percig tartott, attól fogva, hogy a lányt elkapta, a férfi távozásáig. Azt, hogy pontosan mi történt, nem látni. Mindenesetre a rendőrség, miként a sértett lány apja sem beszélt szexuális erőszakról, és hivatalosan csak bántalmazás miatt keresik Nyergest.

A forgalmasabb helyeken, bevásárlóközpontok és pályaudvarok környékén Nyerges körözési fényképét mutogatják a járókelőknek a rendőrök. A buszpályaudvar újságosa a támadás utáni délelőtt látta a fiút a váróban, ahol napi vendég volt. Azóta se híre, se hamva.

A brutális támadót a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság egyenruhás, illetve civil ruhás állományán túl a Pécsi Rendőrkapitányság, a Készenléti Rendőrség, a Baranya Megyei Polgárőrség munkatársai, valamint a Terrorelhárítási Központ speciális egységei keresik.

Hétfő este újabb információt kaptak a zsaruk, legalább két tucat rendőr házról házra járt abban az utcában, ahol Nyergest vasárnap látni vélték. A férfit lapzártánkig nem fogták el.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713525612
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713525612
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713525612
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713525612
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143581_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fájó döntést hozott meg Nádai Anikó: súlyos katasztrófa történt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor