Aktuális

Titok, mikor végeztek alkoholtesztet a két gyilkos rendőrön

N. N. M., P. G. J.

Létrehozva: 2013.04.12.

Az izsáki őrsön vesztette életét Bara József. Azt a letartóztatott rendőrök is elismerik, hogy történt testi erőszak. A román állampolgárságú férfinak egy eltűnt fűrész miatt kellett meghalnia.

Az előzmények országos botrányt okoztak: a kisebb lopással gyanúsított, több éve Orgoványon élő, 47 éves, román állampolgárságú Bara Józsefet keddre virradóra halálra verte két rendőr az izsáki rendőrőrsön. A férfi élettársa, Szélhegyi Józsefné Andrea az orgoványi dűlőben történő elfogásakor látta utoljára élve a párját.

– Megállt mögöttünk a földúton egy rendőrautó. Kiszálltak a kocsiból, és szóváltást követően leteperték Józsit a földre. A fél szája benne volt a homokban, miközben megbilincselték. Már akkor attól tartottam, hogy megfullad. Berakták a kocsiba, én pedig az egyik rendőr felé indultam, hogy megkérdezzem tőle, hová viszik. Mire a rendőr felém lépett egyet, ökölbe szorított kézzel, és visszakérdezett: „Hölgyem! Maga is akar egyet?” Szó szerint így mondta. És elvitték – nyilatkozta lapunknak az élettárs.

Egy fűrészt lopott el?

Orgoványon eltűnt egy motoros fűrész. A gép tulajdonosa – a szintén Romániából származó férfi – szerint a tolvaj a jobbára alkalmi munkákból élő József lehetett. Andrea asszony elismerte a Borsnak, hogy háromgyermekes párja – a férfi mindhárom gyermeke már nagykorú – korábban is került már összeütközésbe a törvénnyel. A nő azonban azt állította, hogy nem vagyon elleni bűncselekmények, ha nem verekedés miatt. Ugyanezt mondta Bara Csaba is a bátyjáról.

– Ismerték őt a rendőrök, de csak olyan ügyekért, hogy vitatkozott. Más dolga soha nem volt velük – magyarázta. Éjjel egy órakor azután újabb rendőrautó fékezett a Bara tanya előtt. Andreáért jöttek a nyomozók. Mint utóbb kiderült: József ekkor már halott volt.

– Bevittek a kiskőrösi kapitányságra, hogy tegyek vallomást. De nem az állítólagos lopásról kérdeztek, hanem arról, hogy milyen gyógyszereket szed Józsi. Azt is kérdezgették, hogy volt-e rajta ütésnyom, amikor elvitték. Nekem ez rögtön gyanús lett, de nem tudtam eleinte felfogni, hogy miért érdekli őket. Az is gyanús volt, hogy három példányban készültek a jegyzőkönyvek, nekem azonban egyetlen példányt sem adtak belőle.

Órákig titkolóztak

Reggel hat óra körül egy orvos és egy pszichológus is megjelent a rendőrségen. Ekkor árulták el Andreának, hogy meghalt a párja. – Annyit mondtak, hogy ült a széken kihallgatás közben, és leesett. Ezt mondták nekem a haláláról – zokogott a nő, aki eleinte még el is fogadta, amit a rendőröktől hallott. Egészen addig hitt ebben, amíg Csaba meg nem nézte a holttestet. József Kecskeméten élő lánya is Csabától értesült arról, hogy meghalt az apja a rendőrségen.

– Miért ütötték még tovább, amikor már látták, hogy rosszul van? Azért kellett meghalnia, mert szegényesebben volt öltözve, és akkor ő már egy bűnöző? Akkor meg lehet verni egy embert az őrsön? – tette fel zokogva a kérdéseket József lánya, Bara Andrea. A fiatal nő és a nagybátyja is úgy gondolják, hogy méltó büntetés csak az lenne a két rendőrnek, ha visszahoznák Magyarországon a halálbüntetést.

Az áldozat

Harminc nap börtön

Bilincsbe verve kísérték tegnap egykori kollégáik B. Csongort és B. Viktort a Kecskeméti Járásbíróságra. A kecskeméti nyomozó ügyészség kényszervallatás és halált okozó testi sértés gyanúja miatt kezdeményezte előzetes letartóztatásukat. A nyomozási bíró harminc napra előzetesbe tette a két férfit, majd a kecskeméti börtönbe szállították őket.

A döntéssel azonban nem értettek egyet a rendőrök védői. – A kényszervallatás az, ha valakit azért bántalmaznak a hivatali eljárásban, hogy valamilyen vallomásra kényszerítsék – mondta dr. Szűcs László. – Ügyfelem elismeri, hogy valóban történt testi erőszak az őrsön, ez azonban az ellenállás megtörése érdekében történt. Így a véleményem szerint kényszervallatásra jelen esetben nem lehet következtetni.

Az ügyben a boncjegyzőkönyv adatai lesznek a döntőek. A másik férfi több mint egy óráig tartó vallomást tett a nyomozási bírónak. A részletekről az ügyvédje, dr. Kiszely Zsuzsa számolt be a Borsnak. – A testi erőszak az előállított férfi ellenállása miatt történt. Ügyfelem pedig élete legnagyobb traumájaként élte meg, hogy nem tudta újraéleszteni a férfit.

Pintér Sándor belügyminiszter tudomásul vette Papp Károly országos rendőrfőkapitány jelentését az ügyrôl és további bizalmáról biztosította az ORFK vezetôjét.

Titkolják az alkoholteszt idôpontját

Titokban tartja a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség, hogy konkrétan mikor végeztek alkoholtesztet azon a két rendőrön, akiket az izsáki rendőrőrsön halálra vert férfi ügyében kényszervallatással gyanúsítanak. Drogtesztet pedig nem is végeztek a rendőröknél. – Nem látta indokoltnak az ügyészség, hogy drogtesztet végezzünk a gyanúsítottaknál, miután kábítószer értékelhető hatását nem tapasztalták náluk – nyilatkozta a Bors kérdésére válaszolva Gyugyi Csilla szóvivő.

Hozzátette: alkoholtesztet végeztek közvetlen a cselekmény észlelése után, de eredményét nem akarta megosztani lapunkkal, és annak konkrét időpontját sem. A szóvivő szavaiból kiderült, hogy befejezték a boncolását a vallatás közben meghalt férfinak. Az előzetes orvos szakértői vélemény szerint a sértett halálát a folyamatos bántalmazás által kiváltott traumás sokk okozta.

Románia magyarázatot vár

A román külügyminisztérium azonnali tájékoztatást kért az izsáki rendőrőrsön kihallgatás közben elhunyt férfi ügyében. A román fél elvárja: a magyarok a törvényeknek megfelelően büntessék meg azokat, akik felelősek a bántalmazott honfitársuk haláláért. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139038_auto_resized.jpg
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713499216
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141707_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713499216
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141642_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713499216
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713499216
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Már gyerekként sem volt egyszerű eset" - Milák Kristófról sztorizott a magyar edző

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze