Néhány éve még tinibálvány; a fiatalok elsőszámú kedvenc popelőadója. Ma, huszonnégy évesen dalaival, vizuális munkáival másokat segít sikerekhez. Klipjeit a világhálón 22 millióan látták már. Fotóművészként diplomázott és egyelőre háttérbe szorította a zenei pályáját. SP, azaz Éder Krisztián – ahogyan eddig nem ismertük.
No, hát ezt senki sem fogja elhinni!
Pedig tényleg így volt… Nyolcadikos koromban alig száznegyven centi voltam, tele kisebbségi komplexusokkal… A felsőbbéves lányoktól mindig azt hallgattam, hogy jajj, de cuki kissrác. Nem túlzottan szerettem ezt a szerepet…
Ha valaki akkor azt mondja, hogy hat év múlva a lányok a bugyijukat hajigálják a színpadra a koncertjeiden…?
Nyilván nem vettem volna túl komolyan… Akkor, fiatal kamaszként heti háromszor jártam zongorázni Erzsi nénihez. Nagyon szerettem azt az időszakot, bár sokszor mentem duzzogva a szolfézsórákra.
Klasszikusokat játszottál?
Persze. Emlékszem, egy Bartók-versenyen az Este a székelyeknél darabot játszottam, anyuék is lent ültek a nézőtéren és nagyszerű érzés volt, ahogy kimegyek, a zongorához leülök, és a teremre leszáll a csend. Ekkor indult el valami igazán.
Bartók és áhítatos csend… Mondom, hogy nem hiszik el…
Én egy hiperaktív és néha talán egy picit idegesítő kisgyerek voltam, de tele kíváncsisággal és gondolatokkal. Tizenkét évesen írtam az első… talán nem is dalszövegeimet, inkább versek voltak azok… Fontos állomás. De tizennégy évesen jött a váltás, és az ezt követő négy év teljes mértékben a magyar underground hiphopról szólt. Meg a gördeszkázásról. Mindennap kint gurultam a Papp réti gördeszkapályán, profi karrierről álmodozva…
Profi akartál lenni. Mindegy, hogy az sport vagy zene?
Mindig szerettem a középpontban lenni. Rengeteg Ki mit tud?-ra jelentkeztem. Szép magyar beszéd verseny… versmondás, zongorajáték… Aztán később rájöttem, hogy nem is a szereplés mozgat igazán, hanem hogy átadjak valamit a dalaimmal, szövegeimmel…, hogy értéket képviseljek.
Mikor dőlt el, hogy a popzenét választod?
Nyaranta az üveggyárban sorjáztam az üveget, ifjúsági táborban szedtem a gazt, pizzériában sütöttem a tésztát. Így legalább volt miből videoklipet csinálnom. 2008-ban éppen ez hozta meg az első áttörést. Az akkoriban a VIVA tévénél dolgozó Lengyel Attilának elküldtük a klipet, amit az összespórolt pénzemből hoztunk össze… Két hétre rá az egyik fellépés közben telefonált anyukám elújságolni, hogy játsszák az Állj meg címû dalom…
Beszippantott a gépezet?
Nem, nem! Amikor elkezdtem, fogalmam nem volt, hogy megy ez. Megkerestem a kiadókat, de mindenütt azt a választ kaptam, hogy kisfiam, ez az R n’B stílus itthon nem megy, írjon neked dalokat a Krisz Rudi, meg a Dobrády Ákos. Tisztelem őket, de hogy más írjon nekem dalt, az soha nem volt számomra elfogadható. Azt gondolom, hogy egy előadó hitelességét nagyban befolyásolják ezek a dolgok… Aztán, amikor a saját dalommal 2009-ben a Viva Cometen az év felfedezettje és az év férfi előadója lettem, ugyanezek a ki-adók már lelkesen álltak a dalaimhoz…
És akkor hirtelen a nyakadba szakadt a népszerűség...
Nagyon szép korszak volt. Felvettek a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre, ugyanakkor pedig elindultak a fellépések. Nyári hétvégéken hat-nyolc bulit nyomtunk, a turnébuszban keltem és feküdtem. De elérkezett egy határ, amikor már nem tudtam volna magam száz százalékosan beletenni.
Megint csak meglepő megfontoltság.
Bár a skatulyák sohasem érdekeltek, az azokból való kikerülés nagyon nehéz dolog. Mivel kvázi egyik napról a másikra kerültem bele a mainstream világba, sokak számára volt idegen a jelenlétem. De ez alatt a hat év alatt sikerült rengeteg olyan dolgot létrehozni, amik még inkább hitelessé tettek. Rengeteg dalt írtam más előadóknak, videoklipeket gyártottunk, elindult az alkalmazott fotós pályám, és mindig igyekeztem a munka minden apró szegletébe belelátni. A saját videoklipek is egészen jól pörögnek. Eddig huszonkétmillió összletöltésnél tartunk…
Mennyien?!
Huszonkétmillióan. De ez csak egy szám. Fontosabbnak találom a mögötte lévő tartalmat és belefektetett energiát, munkát, illetve azt, hogy sok ember ismerje meg a vizuális munkáimat. Igyekszem olyan témákat is érinteni, amik globálisabb problémával foglalkoznak, mint a legutóbbi sorozatom, az anorexiáról szóló egyetemi munkám.
Meglep, ha azt mondom, mást vártam ettől a beszélgetéstől?
Sosem szerettem volna beállni a sorba és talán a legutolsó döntésem, miszerint egy darabig nem vállalok koncerteket, is csak azért született meg, mert szeretnék egy kicsit inspirálódni, új élményeket szerezni… kibillenteni magam a körforgásból, ahhoz, hogy egy izgalmas és új zenei anyag születhessen. Rengeteg tervem van fotósként és zenészként egyaránt, és igazság szerint nem is szeretném, hogy két külön brandet képviseljek. Éder Krisztián és SP egy és ugyanazon ember, ugyanazzal a lelkülettel.
Nem írt alá a kiadóhoz
Sok fiatal előadó röpülne a boldogságtól, ha egy szerződést tolnának az orra alá. SP azonban már a kezdetekkor is óvatos és független volt: „Az egyik akkor jól menő kiskiadó kifizette a második klipemet, aztán elém tettek egy szerződést, amiben le kellett volna mondanom a bevételek nagy részéről… jogdíjak és lemezbevétel. Nem írtam alá.
A saját utamat szerettem volna járni, és nagyon örülök, hogy a menedzsmentet sem adtam ki a kezemből, nem bíztam rá egy nagy cégre. Egy nagyon jó barátom, Vermes Orsi egyengette néhány évig a karrierem és a néha csapongó személyiségemet.”