Celeb

Halálos fenyegetést kapott Hajdú Péter

Munkatársunktól

Létrehozva: 2013.04.15.

Halálosan megfenyegette Hajdú Pétert az interneten H. Gábor. A férfit az sem érdekli, hogy komoly következménye lehet az ügynek. A tévés lapunktól értesült a rá leselkedő veszélyről.

Arcát vállalva fenyegette meg Hajdú Pétert egy bizonyos H. Gábor, aki önmagát nagykanizsai lakosnak vallja. Napokkal ezelőtt, a Frizbi Hajdú Péterrel című műsor Facebook-oldalára töltötte fel rövid, de annál keményebb üzenetét.

„Az ország szégyene vagy, te szar!! Majd ha kést fogok a nyakadhoz, akkor arcoskodj!! Meghalsz!!!” – olvasható az oldalon.  H. Gábort azt sem zavarta, hogy a fényképét bárki megtekintheti az interneten, azaz könnyen beazonosítható a hatóságok számára. A fiatalember bemutatkozásából egyértelműen kiderül, hogy szélsőjobboldali politikai nézeteket vall. Kedvenc idézete is ordas eszmékről árulkodik.

„Addig nem fog győzni a szabadság ügye, amíg a Magyar Nemzet saját áruló, korcs ivadékának hulláiból olyan hegyet nem rak, mint a Mátra, s a döghalom tetején az utolsó áruló apát a saját fia le nem nyakazza.” A férfi kedvenc könyvei között egyaránt feltüntette Hitler Mein Kampfját és Szálasi Ferenc Hungarizmus című kötetét.

Hajdú Péter a Borstól értesült a bejegyzésről, s miután megnézte, elképedve reagált rá. – Nem vagyok egy ijedős fiú, de azt gondolom, a sajtónak és minden jóérzésű embernek kötelessége a legkeményebben fellépni az ilyen deviáns alakokkal szemben.

Ha képes ismeretlenül halálosan megfenyegetni egy embert, mit tesz azokkal szemben, akik valóban megbántották vagy megsértették. Természetesen én magam is megteszem a szükséges jogi lépéseket az ügyben –mondta határozottan Hajdú.

A fiatalembert tegnap nem sikerült elérnünk.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088105_auto_resized.png
origo.hu

Ukrajna véletlenül bejelentette: közük lehetett a moszkvai terrortámadáshoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711709712
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087355_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711709712
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711709712
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel