Celeb

R. Kárpáti Péter: megmenekültem

GYLF

Létrehozva: 2013.04.15.

R. Kárpáti Péter ötvenmilliót bukott, albérletbe kényszerült a családjával, de két éven belül megveheti új lakását. A Barátok közt egykori sztárja a TV2-nél vendégeskedett.

A Barátok köztben eltemették, az élet pedig szintén hatalmas pofonokkal sorozta meg: R. Kárpáti Péter szinte egyszerre vesztette el az otthonát és az állását. A munkanélküliség és a válság az ötvenmilliós családi fészket emésztette fel. A Frizbi felvételén Hajdú Péternek azt is elárulta: azóta már újra képes mosolyogni.

– Az otthonunkat hamar elengedtem, egyébként sem vihetünk magunkkal semmit a túlvilágra. Nem panaszkodom, nincs is okom rá. Ha minden a tervek szerint halad, akkor belátható időn belül új otthonba költözhetünk – mondta mosolyogva R. Kárpáti, aki Szőke Zoltánnal továbbra is haknizik.

– Lemegyünk a fiatalokhoz, beszélgetünk, és hihetetlenül jó érzés. Igen, fizetnek érte. S ha tudnád, hogy mennyit! –felelte Hajdú kérdésére, mintegy magyarázatként arra, hogyan állt talpra ilyen rövid idő alatt. Persze a diszkózás mellett színházban is játszik, beszélgetős show-t vezet, forgatókönyvet ír, rádiózik, oktat. Szorgosan dolgozik egy új ingatlanért.

– Még távol van az új otthon, nem gondolkodunk azon, hol lesz, és milyen – mondta a Borsnak a színész. – Még néhány év, meg annak a kérdése, hogy a munka, amit szeretettel csinálok, mennyire szilárdul meg. Jó irányba mutatnak a jelek. Lekerült a vállamról valami, ami nyomasztott, és megnyíltak azok az utak, amelyeken eddig behajtani tilos tábla volt – mondta lapunknak R. Kárpáti.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711694412
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091973_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711694412
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711694412
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...