Celeb

Cenzúrázta a TV2 Ganxsta testét

Létrehozva: 2013.04.26.

Kitakarták a rapper mellkasát a Hal a tortán adásában, mivel a vörös csillag, benne sarlóval és kalapáccsal, tiltott önkényuralmi jelkép. A zenész kiakadt a cenzúrán, szerinte ideje lenne már elengedni a múltat.

Meghökkentő látványban lehetett részük azoknak, akik szerda este a SuperTV2-n megnézték a Hal a tortán című vendégváró műsort. A hírességek Hajdú Péterék luxuslakásában forgattak, ahol megmártóztak a nappaliban lévő jakuzziban.

Különös módon Ganxsta Zolee mellkasán egy utólag odavarázsolt, homályos folt éktelenkedett. Mivel Zolee-t számtalanszor láthattuk már félmeztelenül (így lép fel a koncertjein is), nem volt nehéz kitalálni, melyik varrása nem szerepelhetett a képernyőn: a jobb mellén díszelgő vörös csillag és a benne elhelyezett sarló és kalapács.

A műsorkészítők az önkényuralmi jelképekről szóló törvény miatt takarták ki, ami Zolee-nak egyáltalán nem tetszett.

– A sarló és a kalapács két szép szerszám, a parasztok és a munkások elmaradhatatlan munkaeszköze, mit kell ezen megfeszülni? – háborgott Ganxsta. – Engedjük már el a múltat! Azt tetováltatok magamra, amit akarok. Nekem tetszik a csillag és tetszik a sarló és a kalapács is, és egy percig sem veszem komolyan a mögöttes jelentésüket, ahogy az életet sem – mondta egyre ingerültebben. – Hülyeség kitakarni. Miért, akkor nincs ott?

Megkérdeztünk egy jogászt, jól döntött-e a csatorna, hogy elrejtette a tetoválást.

– Mivel aggályos lehet bemutatni, a bonyodalmak elkerülése miatt dönthetett úgy a TV2, hogy kitakarja. Egyébként a tetoválásra, ha szó érné a ház elejét, mondhatná Zolee, hogy művészi alkotás, amely ­ko­rábban készült – mondta dr. Hyross Virág ügyvédnő.

– A műsorban elővigyázatosságból takartuk ki a motívumot, úgy gondoljuk, ezzel felesleges bonyodalmakat előztünk meg, s ez inkább etikai kérdés, mint jogi – tudtuk meg a TV2-től.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711723514
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711723514
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711723514
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról