Közleményben jelezte az Újpest, hogy elfogadhatatlannak tarja a Mezőkövesd–Újpest B (2-2) NB II-es bajnoki után a hazai klub szakmai stábjának, vezetőinek és egyik játékosának a gyalázkodását, fenyegetőzését. A fővárosiak szerint a feljutásért harcoló mezőkövesdiek nem tudták elviselni, hogy csapatuk az utolsó pillanatokban egyenlített, és vett el tőlük fontos pontokat.
Szem- és fültanúk állítása szerint a hazaiak edzője, a köztudottan újpesti kötődésű Véber György a mérkőzés alatt folyamatosan pocskondiázta a húszas évei elején járó vendégfocistákat, a lefújás után az öltözőfolyóson pedig meg is fenyegette őket. „Le foglak vadászni, és az újpesti piac hűtőházában egyesével akasztalak fel titeket” – mondta többek között az edző, akit tegnap nem tudtunk elérni.
A gyűlölködésből a Mezőkövesd tiszteletbeli elnöke, a Belügyminisztérium államtitkára, Tállai András sem maradt ki. Azt ordibálta, az újpesti fiatalok csak azért hajtottak, mert a szintén feljutásért harcoló Vasas német tulajdonosa lefizette őket, úgyhogy takarodjanak haza. – Nem emlékszem, hogy ilyen történt volna – válaszolta megkeresésünkre Tállai, akit nem érdekel, hogy a játékvezető jegyzőkönyvezte az elhangzottakat, és így az ügynek várhatóan lesz folytatása.
A balhéban a Mezőkövesd korábban Újpesten is futballozó középpályása, Farkas Balázs szintén részt vett. F.....opóknak nevezte az Újpest B játékosait, az őket megvédő edzőjüket, Víg Pétert pedig megfenyegette, megvereti.
– Vígnek a szakmájával kéne foglalkoznia, primitív, hogy közleményben üzengetnek – mondta feldúltan Farkas. – Nincs azzal semmi gond, hogy az újpesti focisták becsülettel hajtottak, de azt nem hagyhattuk, hogy a játékvezetőkkel diskuráló ügyvezető asszonyunkat pocskondiázzák, és szétverjék az öltözőt. A dolguk az lett volna, hogy minél gyorsabban elhúzzák a csíkot a klubházból.
Bocsi Anna mezőkövesdi ügyvezetőt szintén nem tudtuk elérni, mert ballagáson volt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.