Aktuális

Emberrablásért ül a trükköző night-clubos nő

S. D.

Létrehozva: 2013.05.07.

Börtönben marad a külföldieket fogva tartó night-clubos, a 47 éves T. Anna Mária. A nő és társa jogtalanul tartott vissza öt külföldit, akik nem akarták kifizetni a több százezres számlákat.

A Kúria is kimondta: emberrablást követtek el egy budapesti, a Szilágyi Erzsébet fasoron található night-club alkalmazottai. A vádlottak irreális, több százezer forintos számlákat akartak kifizettetni külföldi kuncsaftjaikkal. Amikor azok nem voltak hajlandóak, komoly verést helyeztek kilátásba, sôt elô is fordult olyan eset, amikor egy táncoslányokkal szórakozó külföldi férfit alaposan el is vertek.

– 2007 nyarán T. Anna Mária vezette a Caligula Night Clubot, ahol a két incidens történt, Sz. Gyula pedig biztonsági őrként dolgozott. Az első- és másodfokon eljáró bíróság mindkét esetben megállapította az emberrablást – magyarázta dr. Belegi József bíró a Kúria tegnapi tárgyalásán.

T. Anna Mária ügyvédje, dr. Szilágyi Ákos azt akarta elérni, hogy  a korábbi ítéletekben kimondott emberrablás tényét a Kúria felülírja, s helyette inkább az önbíráskodást állapítsák meg. A szándék érthetô volt, így ugyanis kisebb büntetés várt volna az elkövetôkre.

A Kúria ezzel szemben másként vélekedett: a klubban előbb két holland, pár nappal később pedig egy amerikai és két mexikói állampolgárt tartottak fogva órákig. Előbbieket 179 ezer, míg utóbbiakat összesen 500 ezer forinttal rövidítették meg. Egy palack Tokaji Aszúért pl. 48 ezer forintot számoltak fel, egy sörért 1200-at kértek.

Az italokat általában a táncoslányok rendelték, s addig nem engedték el a vendégeket, amíg nem fizettek. Az egyik holland férfit bántalmazták is. A Kúria ezért fenntartotta a korábbi jogerős ítéletet: T. A. Mária kezéről nem került le a bilincs, őt korábban három év hat hónapra ítélték. A Borsnak T. Anna Mária párja és lánya annyit mondott a tárgyalás után: nem erre számítottak, s nagyon megtörte őket a Kúria határozata. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek