Aktuális

Pánik a pesti Vidámparkban: az életükért imádkoztak a látogatók

Létrehozva: 2013.05.07.

Rémálommá változott az önfeledt szórakozás szombaton éjszaka a Vidámparkban. Öt percig lógtak fejjel lefelé a látogatók a Flying Circus nevű játékon, amely áramszünet miatt lerobbant. Többen sokkot kaptak a pániktól.

Félelem és reszketés – no, nem Las Vegasban, hanem Budapesten, egészen pontosan a Vidám Parkban. Így írják le a szemtanúk a szombat éjszakai pánikot, amely azután uralkodott el a Flying Circus vendégein, hogy a szerkezet egész egyszerűen megállt. Pont akkor, amikor az utastér a csúcspontra ért, így az utasok fejjel lefelé lógtak a húszméteres magasságból.

– El kellett mennem a mosdóba, így pont lekéstem a járatot – magyarázta lapunknak az egyik szemtanú, Nikolett, aki telefonjával rögzítette is az eseményeket. – A Flying Circus áramszünet miatt állt meg, a lefelé lógó 25-30 utas hozzátartozói közül többen elsírták magukat. A tortúra öt percig tartott, utána lehozták a szerencsétleneket a Vidám Park munkatársai. Láthatóan többen szinte sokkot kaptak félelmükben – tette hozzá Niki.

A Bors birtokába jutott felvételeken jól látszik, hogy a lány nem a levegőbe beszélt. A Budapesti Vidám Park Zrt. korántsem látja ilyen tragikusan a történteket. Érdeklődésünkre egy közleményt juttattak el szerkesztőségünknek. Ebben ez áll: „Valóban felmerült technikai probléma, mely során 2 percig várakoztak az üzemen a látogatók, amíg a karbantartók meg nem érkeztek. Személyi sérülés értelemszerűen nem történt.

Műszaki hibák minden működő berendezés esetében előfordulhatnak, de a Vidámparkban hosszú évek óta nem történt komoly személyi sérüléssel járó baleset. Köszönhető ez a veszélyes üzemként ránk vonatkozó rendkívül szigorú, gyártók és egyéb, független szervezetek által előírt szabályozásoknak, melyeket maradéktalanul betartunk.”

Veszélyes a szívbetegekre 

A fejjel lefelé lógás az orvosok szerint veszélyes a szívbetegségben, szembetegségben, magas vérnyomástól, sérvtől, gerincsérüléstől, fülgyulladástól szenvedőkre és a terhes nők számára.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711665015
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089106_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088417_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711665015
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17067334_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 foszlós és puha húsvéti kalács, ami nem hiányozhat az ünnepi asztalról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711665015
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei