Celeb

Vajna augusztusban, Hollywoodban veszi el Palácsikot

Munkatársainktól

Létrehozva: 2013.05.09.

Eredetileg júniusra tervezték, de csak augusztusban vezeti oltár elé Palácsik Tímeát a világhírű producer. A Bors megtudta azt is, hogy nem Pesten, hanem a mesés Hollywoodban lesz a menyegző.

Néhány napja adta hírül a Blikk, hogy közel két évvel megismerkedése után összeházasodik Palácsik Tímea és Andy Vajna. A Bors megtudta, hogy a filmproducer és kedvese megváltoztatta a ceremónia időpontját és helyszínét. Korábban úgy tervezték, hogy a nyár elején, Budapesten tartják a menyegzőt, most azonban úgy döntöttek, két hónapot várnak a boldogító igennel.

– Nehéz lett volna egy hónap alatt megszervezni a fővárosi esküvőt, így csak augusztus végén kelnek majd egybe. A helyszín pedig Los Angeles, pontosabban Hollywood lesz, ahol csak a legszűkebb baráti kör és rokonság lehet majd jelen az eseményen. Maximum ötven fővel terveznek – mondta a Borsnak a párhoz közel álló, neve elhallgatását kérő informátorunk.

Így viszont Tímea családja, közeli rokonai, barátai kénytelenek lesznek repülőre ülni, ha jelen akarnak lenni a lány életének legfontosabb napján. Világhírű vendégekre is számítani lehet, mivel a producer többükkel évtizedek óta szoros barátságot ápol.

A volt kaliforniai kormányzó, a Terminátor-filmek sztárja, Arnold Schwarzenegger minden bizonnyal a meghívottak között lesz, csakúgy, mint Robert De Niro, aki annak idején Pestre utazott Vajna kedvéért a fővárosi Nobu étterem megnyitójára.

Ahhoz kétség sem férhet, hogy a vőlegény nem spórol az esküvőjén. Tavaly októberben sem garasoskodott, amikor meglepetés-partival köszöntötte szerelmét a születésnapján a Városligetben. Sztárfellépők, tűzijáték és közel kétszáz vendég ünnepelte a csinos menyasszonyt, akinek a kezét alig több mint egy éve, egy étteremben, hatalmas vendégsereg előtt kérte meg Vajna.

A pár kapcsolata bő másfél évvel ezelőtt kezdődött. A producer azokban a hónapokban lett biztos támasza a lánynak, amikor a legnagyobb szüksége volt rá: nem sokkal korábban botrányos véget ért Tímea kapcsolata Damu Rolanddal, aki bántalmazta. Először a Berlini Filmfesztiválon, a Berlinálén mutatkoztak nyilvánosan együtt. Ezt követően mélyült el a barátságuk és vált óriási szerelemmé. Vajna sosem titkolta érzelmeit, minden nyilvános rendezvényen együtt jelent meg Tímeával.

Természetesen szerettük volna az érintetteket is megkérdezni az elhalasztott esküvőről, de lapzártánkig nem sikerült elérnünk őket.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713472810
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713472810
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713472810
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713472810
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók