A magyar nyelv folyamatosan változik. Ez köztudott. Talán ebben is rejlik a szépsége. Arra azonban már csak kevesen gondolnának, hogy néha nem a szavak, hanem inkább azok jelentése az, ami idővel átértékelődik.
Valami hasonló mehet most végbe a kocsmakultúrában is. Visszasírjuk mi még a vizezett sör és a kólás jég időszakát. Egy új módival próbálnak ugyanis pénzt spórolni az árusok: ugyanazt a terméket, ugyanazon az áron kínálják továbbra is, csak éppen kisebb kiszerelésben. A cigarettánál már évek óta így van, valami nagyokos kitalálta, hogy húsz helyett 19 szál is elég lesz a dobozba.
A kocsmákban pedig úgy változott, hogy a feles – ami ugye eredetileg a fél deci rövidet takarná – „hirtelen” négy cent lett. A korsó pedig már az ősapáink idejében is fél liter volt, a nem hivatalos szabályok szerint. Nemrég azonban saját bőrömön érezhettem a válság szelét, illetve azt, hogy korsó címén már csak alig négydecis pohárkába töltik a folyékony kenyeret.
Az ember persze ilyenkor csalódottan kortyolgatja tovább a sörét, borát és azon tűnődik, hogy vajon még mivel vághatják át a jövőben. Például mikor érjük el azt a szintet, hogy a tucat már csak 11 lesz, az egy híján húsz pedig csak 18.
Persze megértem én a vergődő vállalkozókat is, valamiből meg kell élniük. Ilyen áfánál nem egyszerű az élet. Emelt áron meg nem vennék meg a sörüket, ha kevesebbért adnák, akkor meg éhen halnának. Marad inkább ugyanannyi, csak lecsípnek belőle egy kicsit, hátha nem tűnik fel senkinek. Én marha meg kifizetem a „korsó” árát, és közben azon morfondírozom, hogy vajon kinél lehet a hiányzó egy deci söröm. Ez azonban örök rejtély marad.
