Néha már azzal sincs tisztában, hogy ki is ő, gyűlöl tükörbe nézni, mert egy idegen néz vissza rá, ám tiszta pillanataiban még ma is vágyakozva emlékszik vissza Budapest ragyogó fényeire. A 96 éves Gábor Zsazsa mondatait férje, Frédéric von Anhalt herceg tolmácsolta a Borsnak.
Hogy telnek a napjai?
Változóan. Vannak nagyon jó pillanataim, amikor úgy érzem, még van bennem tíz év. Máskor viszont azt kívánom, bárcsak vége lenne az egésznek azonnal. Sokszor magamra sem ismerek. Nem tudom, ki vagyok, hol vagyok, aztán kitisztul a kép. Hónapokig nagyon zavart voltam, most jobb a helyzet.
Hogyan viseli ezt az állapotot?
Ilyen az élet, egyszer fent, egyszer lent, nem igaz? Ez is változó, van, hogy megbékélek, de bizonyos helyzetekben nagyon szomorú és feldúlt vagyok, azt érzem: ez már nem én vagyok.
Igaz, hogy az is csak néhány hónapja tudatosodott önben, hogy két évvel ezelőtt amputálni kellett a lábát?
Igen. Nagyon nehéz időszakon vagyok túl, sok mindennel kellett szembe néznem.
Ki viseli gondját a mindennapokban?
A férjem, Frédéric – szakképzett ápolók segítségével – mindent megtesz értem, nem is kívánhatnék nála odaadóbb, szeretőbb társat. Sokat beszélgetünk, és segít emlékeznem mindarra, ami történt velem, velünk az elmúlt évtizedek során. Fényképeket, videókat nézegetünk, újságcikkeket olvasunk. Persze tudom, hogy Frédéric jól megválogatja, mit mutat meg nekem és mit nem. Azt is tudom, a sajtó még mindig gyakran piszkál, de ez mindig így volt, ma már nem érdekel.
Korábban mélyen érintette egy-egy rosszmájú pletyka, cikk?
Igen, volt idő, amikor nagyon mellre szívtam mindent, amit rólam írtak, mert azt hittem, az emberek az alapján ítélnek meg. Ma már tudom, hogy akik szeretnek, azok nem foglalkoznak minden ostobasággal. Azt hiszem, nem vagyok már olyan hiú, mint egykoron. Igaz, egy ideje már nem nézek tükörbe, az arc, ami visszanéz rám ugyanis nem emlékeztet arra a nőre, aki én voltam, s vagyok ma is. Minek fájdítani a szívemet, nem igaz?
Azért ön szolgáltatott bőven anyagot a pletykalapoknak, mindig híres volt őszinte, megbotránkoztató nyilatkozatairól.
Szókimondó, belevaló nőnek tartottam magam, és szerettem is ilyen lenni. Probléma csak azzal volt, amikor olyan dolgokat írtak rólam, amik hazugságok voltak, vagy csupán azt szolgálták, hogy a családi békénket feldúlják. Soha nem voltam egy szent, de nem vagyok rossz ember. Az meg mindig nagyon bántott, amikor a kapcsolataimat kezdték ki, kérdőjelezték meg, ugyanis senkinek semmi köze hozzá, hogy hányszor estem szerelembe életem során.
Vannak még emlékei itthonról?
Hogyne! Rengeteg emlékem van, az egész fiatalságom odaköt. Budapest pezsgő, sürgő-forgó nappalai és éjszakái még ma is élénken élnek bennem. A forró nyarak, melyeket a Balaton-parton töltöttünk a családommal. Régi, szép idők… Boldog voltam, és aztán boldog lettem Amerikában is, hiszen Magyarországon soha nem lehettem volna olyan híres és sikeres, mint itt.
Mi az a hely Magyarországon, ahová visszavágyik?
Az éjszakai, pesti rakpartról sokat álmodozom. A fények, a Duna friss, tavaszi virágokkal keveredő illatát még most is fel tudom idézni. Szívesen végigsétálnék ott még egyszer.
Amennyiben egészsége engedné, visszatérne még egy látogatásra?
Persze, nagyon boldog lennék, ha még egyszer láthatnám Budapestet, de valljuk be, ennek igen kicsi az esélye. Realista vagyok, tudom, hogy nem bírnék már ki egy ilyen hosszú utazást.
Mit szól férje új tervéhez, hogy egy show-műsorban keres magának fogadott lányt?
Frédéric számára fontos, hogy a hercegi címe öröklődjön, és ha ehhez egy televíziós show-műsorra van szükség, én nem bánom.
Nem csak a pénzügyi gondjaik miatt vállalják be?
Az anyagi ügyeink ránk tartoznak. Nem titok, hogy rengeteg pénzt emésztett fel a betegségem, de azt hiszem, hogy a hercegi cím örökítése sokkal inkább a névről szól, mint a pénzről.
