Celeb

Alapítvány lett az Omegából

Bors

Létrehozva: 2013.05.15.

Fiatal művészeket akar támogatni több mint ötven év alatt összegyűlt tapasztalatával és anyagi javaival az Omega együttes. A zenekar alapítványt hoz létre komoly- és könnyűzenészek számára.

Benkő László, a zenekar billentyűse és mint az alapítvány leendő kurátora számolt be a Borsnak az Omega terveiről. A zenész tisztában van a művészek jelenlegi nehézségeivel, és szívesen nyújt segítő kezet.

– Március 15-én az Omega Kossuth-díjat kapott. Talán ez az elismerés is sikerre viheti a kezdeményezésünket. A legfőbb célunk segítséget nyújtani, támogatni azokat a főleg élő zenét játszó művészeket, akik nem találják a helyüket, vagy feleslegesen fecsérelik az idejüket és tehetségüket – kezdte a zenész.

– Soha nem hittem, hogy egyszer még igazuk lesz a szüleinknek, akik mindig azt sulykolták belénk, hogy szerezzünk valamilyen „rendes” szakmát, mert nem biztos, hogy a zenéléssel képesek leszünk eltartani magunkat. Nekünk mégis szerencsénk volt, de a mai világban rengeteg olyan zenész, táncos, énekes van, aki napi 10–12 órát dolgozik, és csak a fennmaradó idejét fordíthatja alkotásra. Ennek nem kéne így lennie, képtelenség munka mellett alkotni.

A billentyűs egyelőre nem tudja, mekkora összegből gazdálkodhat az alapítvány, de azt igen, miben segíthetik a művészeket.

– Jól tudom, hogy az Omegával milyen nehézségekkel kellett megküzdenünk a rendszerváltás előtt , amikor megkülönböztették a komoly- és a könnyűzenét. Giccsadót kellett fizetnünk, hogy a pénzből a komolyzenét támogassák. Pontosan ezért mi nem szeretnénk megkülönböztetni senkit.

Az általunk kialakított rendszer mellett, egy idő után minden kiemelkedő művészembernek lehetősége lesz megvalósítani a terveit. Ez lenne a kezdeményezésünk lényege – magyarázta Benkő, aki már izgatottan várja, hogy harminc év szervezés után az Omegával május 30-án végre koncertet adhasson Moszkvában.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144875_auto_resized.jpg
origo.hu

Korlátozást vezet be az OTP májustól, ez az oka

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713559813
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144051_auto_resized.jpg
vg.hu

Beszakadt a forint, kilőtt az olaj, menetel az arany és hatalmas mínuszban Európa Izrael iráni csapását követően

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143898_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713559813
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144703_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713559813
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713559813
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt