Újabb három bizottság elnökének nevezte ki Szijjártó Pétert Orbán Viktor miniszterelnök. A külügyi és külgazdasági államtitkár ezzel már tizennyolc munkakörrel bír. Jövőre ráadásul még első osztályú focistaként is bizonyíthat.
Talán még a leghangosabb ellenzéki képviselők sem irigykednek Szijjártó Péterre, aki szinte hetente kap újabb és újabb megbízatásokat főnökétől, Orbán Viktortól.
A miniszterelnök a napokban újabb három gazdasági vegyes bizottság magyar tagozatának elnöki posztjára nevezte ki Szijjártót. A volt miniszterelnöki szóvivő hivatalos munkaköreinek száma ezzel tizennyolcra nőtt.
Külügyi és külgazdasági államtitkársága mellett továbbra is országgyűlési képviselő, ráadásul hivatalosan a Fidesz frakcióvezető-helyettese is. Gyakorlatilag az ő kezében összpontosul a kormány teljes keleti politikája, ebből is a két legfontosabb munkakör a magyar–orosz gazdasági kapcsolatokért, illetve a magyar–kínai kapcsolatok összehangolásáért felelős kormánybiztosi megbízatás.
Ezek mellett nem kevesebb, mint tizenhárom gazdasági vegyes bizottság magyar tagozatának elnöke, azaz ő tárgyal az azeri, a török, a kuvaiti, a szerb, a vietnami, a szlovák, a macedón, a montenegrói, az albán, a bosznia-hercegovinai, a belorusz, az üzbég és a türkmén gazdasági együttműködésről is.
Az már szinte rejtély, miként van ideje ezek után kedvenc időtöltésének, a labdarúgásnak hódolni. Amit egyébként szintén magas szinten művel, csapatával, a Dunakeszi Kinizsivel megnyerték a másodosztályú teremlabdarúgó-bajnokságot, így jövőre már az NB I-ben termelhet az államtitkár. A mostani szezonban huszonnyolc gólt lőtt, a bajnoki góllövőlista 10. helyén áll.
Szerettük volna megkérdezni az államtitkárt, hogyan tudja beosztani az idejét ilyen sok munka mellett, de tegnap egész nap Pozsonyban tárgyalt, így nem tudtuk elérni. Munkatársai későbbre ígértek tájékoztatást.
Focival távoznak a politikusi méreganyagok
Egy ember maximum két-három munkakörre tud teljes erejéből koncentrálni, ha mindennap foglalkoznia kell vele. Ha havi rendszerességgel kell mondjuk tárgyalásokon megjelennie, akkor sem tud érdemben hat-hét feladatnál többet ellátni – mondta Csehák Hajnalka pszichológus. – Több munkakör esetén inkább átmegy szereplőbe az illető, azaz a fő munkát a beosztottak végzik, az illető pedig szinte csak a tárgyalásoknál van jelen. Egyébként az rengeteget segít, ha valaki sportol, így nem csak a méreganyagokat vonja ki a szervezetből az izzadás, de a gondolkodást is élénkíti – tette hozzá. Szijjártó ugyebár a teremfocival méregtelenít.