Aktuális

Hős: tűzből mentett a rendőrlány

Sütő Dániel

Létrehozva: 2013.06.01.

Égő házból mentett ki egy idős házaspárt Turgyán Brigitta rendőrőrmester Budapest XXII. kerületében. A csinos rendőrlány gondolkodás nélkül ment be a lángoló épületbe.

Habozás nélkül ment be egy lángoló épületbe és sietett egy idős házaspár segítségére Turgyán Brigitta rendőrőrmester. A fiatal rendőrnő járőrtársával Budafok egyik kertes övezetében éppen szolgálatot teljesített, amikor bejelentés érkezett: a közelben kigyulladt egy családi ház tetőszerkezete.

– Éjjel egy óra körül érkezett a bejelentés az ügyeletre, miszerint kigyulladt egy családi ház teteje. Azonnal a helyszínre siettünk. Kollégám csöngetett, ahogy bírt, de mivel a bentiek valószínűleg nem hallhatták, fogtam magam és átmásztam a kerítésen – emlékezett vissza a krízishelyzetre Turgyán Brigitta.

– A bejárati ajtóhoz futottam, ahol csöngetni és dörömbölni kezdtem jó hangosan, mire egy idős úr nyitott ajtót zavartan. Nem is tudta, hogy ég a házuk tetejének egy része. Utána az úr feleségét riasztottam, és a következő pillanatban már szaladtunk is kifelé – tette hozzá az őrmester. Mire kimenekítette az égő házból a házaspárt, már a tűzoltók is a helyszínre érkeztek, és megkezdték a lángoló épületrész oltását.

A házban lakókat is megkereste a Bors, de nem kívántak nyilatkozni. Úgy tudjuk, a ház tulajdonosa köszönetet mondott a rendőrségnek a gyors segítségért.  

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek