Celeb

Cipő mamája: kikészítik a szívemet, meghalok!

B. M.

Létrehozva: 2013.06.06.

Nem akarok élni, kikészítik a szívemet – mondja Gizi néni, aki szerint a koncertekkel meggyalázzák fia emlékét az egykori zenésztársak.

Csak az tudja átérezni egy édesanya gyászát, aki maga is elveszítette a gyerekét.

Az elhunyt énekes, Bódi László, Cipő édesanyja egyre rosszabb lelkiállapotban van...

Amikor például szembesül azzal, hogy imádott fia akaratát nem tartják tiszteletben egykori zenésztársai, és Republic név alatt folytatják tovább, úgy érzi, tehetetlen.

– Nagyon rossz állapotban vagyok, majdnem meghalok, nem bírok magammal! Nekem az élet már csak egyre rosszabb! – mondta zokogva Gizi néni.
– Még egyszer kérem az országot, hogy akiknek egy kis szívük van, ne menjenek el a betyárok koncertjeire, akik a fiam vérén élősködnek. A családunk örökre tönkrement, ők meg ott nevetgélnek a kamerák előtt, nekik csak a pénz kell! Még élt a fiam, amikor már keresték az énekest. Egyetlen ember volt csak, a Tóth Zoltán, akinek volt szíve, és teljesítette azt, amit még közösen megbeszéltek, hogy nincs Republic, ha az egyik tag meghal vagy kilép. Ha már csak meghallom, ahogy koncerteznek és nyilatkoznak, úgy érzem, nem akarok élni. Fáj ez az egész, fáj, hogy nem hagyják méltón nyugodni a fiamat, hogy az ő dalait éneklik, rosszul vagyok, ha csak látom őket. Úgy fogok meghalni, hogy kikészítik a szívemet, érzem, hogy ki vagyok készülve – mondta a gyászoló édesanya.

Mint ismert, a Republic egykori frontembere, Cipő a napokban posztumusz életműdíjat kapott, az együttes pedig a 2012-es év legjobb zenekarának járó díjat nyerte el. Az elhunyt művész egykori zenésztársai Republic 67 néven tovább koncerteznek Sipos F. Tamás énekessel.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135844_auto_resized.jpg
origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27115_resized.jpg?avcount=1713292513
origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135820_auto_resized.png
hirtv.hu

Orbán Viktor: Utoljára akkor akartak elhallgattatni a rendőrséggel, amikor a kommunisták '88-ban rám uszították őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135692_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A szólásszabadság felkent papjai őrjöngve ünneplik az elnyomó brüsszeli kommunista diktatúrát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27127_resized.jpg?avcount=1713292513
origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135915_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135373_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/9JxSysKcyK_5cXWw82kU6fjwl1FuqakCG2PX2phFk2I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjOGJjMGVjZjRmYjRiYWFhMjZiNjAzMDVhMzVhMGFm.jpg
Karrier

Majka Curtist másolja? Ezért szegődött az RTL-hez

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZhURTMsf4D0fQ_dDqCpNUjCb0P_OMJz-4tCsANwUAGg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M3YzEwNGVmZjRlYjQ2ODE5ZDFjMDQyZmU0NjRkY2Zl.jpg
Tünemény

„Végre eljött ez a pillanat, hogy a karunkban tarthatjuk a legkisebb fiunkat” – Szegedi Fecsóék megmutatták gyönyörű kisbabájukat – fotó