Klein Dávid hősies, bajtársias cselekedetnek tartja, amit Kiss Péter tett a Kancsendzönga hegyen. A hegymászó állítja: aki igazán a hegyek szerelmese, sosem képes abbahagyni. Ő maga hamarosan, két év kihagyás után, megint a magasba készül.
Sokan megdöbbentőnek tartották és a tapasztalatlanság számlájára írták, hogy Kiss Péter visszament Erőss Zsoltért. Ön mint tapasztalt hegymászó mit gondol Péter cselekedetéről?
Péter ügyes mászó volt. Elsőre úgy vélem, hogy amit tett, az bajtársias gesztus volt. Egy mászónak minden alkalommal két kötelezettsége van: ha a társa bajban van, megáll és megvárja, igyekszik neki segíteni. A másik az, hogy fel tudja mérni, amikor ezt a saját élete kockáztatásával vagy a biztos halállal teszi. Borzalmasan nehéz mindkettőnek eleget tenni. Péter emberileg dicséretes dolgot tett, csak sajnos rosszul mérte fel a helyzetet.
Mit szól Kollár Lajos kijelentéséhez, hogy a Magyarok a világ nyolcezresein expedíciósorozatnak vége, mivel Erőssék halálával nem maradt olyan mászó idehaza, aki csatlakozhatna a csapathoz. Ön volt már nyolcezren, nem érezte ezt sértőnek?
Egyáltalán nem. Meg kell érteni, hogy minden hegymászó más és más filozófia és szabályrendszer szerint mászik. Hiába vagyunk mászók, a technikánk és a céljaink különböznek. Az, amit Kollár Lajos, Erőss Zsolt és – korábban – Mécs László indított el, egy fantasztikus és hatalmas dolog, minden tisztelet az övék.
A Magyarok a világ nyolcezresein egy jól körülhatárolható mozgalom. Sajnos egyet kell, hogy értsek Lajossal: a szervezők közül egy kilépett, egy meghalt. Így jelenleg érthető az, amit mondott.
Ön ismerte Erőss Zsoltot, másztak is együtt. Milyen embernek találta?
Zsoltit 1999-ben ismertem meg, később másztunk is együtt. Ügyes, okos, makacs, de kiváló mászó volt. Megvolt a maga szigorú elvrendszere, filozófiája a mászás ügyében, de a mászók már csak ilyenek, a régieknek megvan a saját szabályzatuk. Ezért is nehéz minket egybeterelni.
A mászók sokszor temetik el vagy látják meghalni a barátjukat, társukat, mégis visszamennek. Miért?
Meg kell érteni, hogy ez egy gyönyörű szakma, amely sok mindenről szól – erőnlétről, bajtársiasságról, életformáról, természetről, és igen, a kockázatvállalásról is. Borzalmas sokk, amikor egy társunkat elveszítjük, de nem tudjuk abbahagyni. Senki nem meghalni megy a hegyre, de tudjuk, mit vállalunk.
A két évvel ezelőtti balesete után nem gondolkozott azon, hogy befejezi?
Nem, eszembe sem jutott, hogy abbahagyom. Aki a mászásnak él, sosem fog tudni lemondani róla. Ezen nem változtat semmilyen tragédia. Folytatom a mászást. Ősszel a Himalájára megyek, 2014-re is tervezek expedíciót, míg 2015-ben visszatérek az Everestre, hogy palack nélkül megmászhassam.
