Celeb

Pécsi Ildikó megszerette a ráncait

A. T.

Létrehozva: 2013.06.27.

Nem zavarják a ráncok Pécsi Ildikót, aki korábban férfiak ezreit babonázta meg szépségével. Belenyugodott abba, hogy nincs recept az örök fiatalságra, és köszöni, jól érzi magát a bőrében.

Pécsi Ildikó hetvenhárom évesen is igazi nő. Az egykori szexszimbólum, akibe a fél ország szerelmes volt, méltósággal viseli az idő múlását, és a munkáról sem hajlandó lemondani. Hivatalosan ugyan évek óta nyugdíjas, de hétköznapjai közel sem a pihenésről szólnak.

Már több mint ötven éve van a színi pályán, s ma is szívesen járja önálló estjével az országot: lemezt készít, irodalomórát tart gyerekeknek, női magazinba publikál és belekezdett egy Blaha Lujzáról szóló életrajzi kötetbe is. A színésznővel a Gödöllői Királyi Kastélyba beszéltünk meg találkozót, ahová, bár kissé sántikálva, de energikusan, könnyed nyári ruhában, diszkrét sminkben és kifogástalan frizurával érkezett.

– Ha örökre fiatal akartam volna maradni, akkor annyi szépség kimaradt volna az éle-temből… A legnagyobb ajándék az élet, meg kell becsülni, még ha öregedéssel is jár. Valóban egyre mélyebbek lesznek a ráncaim, de megtanultam szeretni őket, a hajamat lenövesztettem és próbálok odafigyelni magamra – mondta Pécsi Ildikó, akit életszeretete már sokszor megmentett a halál torkából. – Volt méhen kívüli terhességem, a szülésem sem zajlott komplikációmentesen, évekkel ezelőtt pedig súlyos autóbalesetem volt, cukorbeteg vagyok, és még sorolhatnám – de szeretek élni.

A színésznő az energiáit nemcsak a hivatásából, hanem a családjából is meríti. Férjével, Szűcs Lajos egykori focistával egy fiuk született, imádott unokájuk pedig már tizennégy éves. Szabad-idejük nagy részét kettesben töltik, immáron négy évtizede. – Nekünk is vannak vitáink, ilyenkor Zsörtinek hívom a férjemet – nevetett Ildikó, akinek gondolatait legjobban egy jó könyv kapcsolja ki.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090026_auto_resized.png
origo.hu

Hihetetlen összeget keres a pucérkodó Megan Fox-hasonmás - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711616420
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090198_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711616420
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711616420
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/jv9okhncPXt00nSeSUy95XFYG4AO-JWxFAGfPTw6rx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyY2Y5NDE5NjQzZjQxZDc4YzdhMzIzZDlkYTUxMzlh.jpg
Rácsokon túl

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”