Joe évekig bujkált a rendőrök elől

bujkált
PUBLIKÁLÁS: 2013. július 05. 08:45
Közel két évig élt rettegésben az Éjjel-nappal Budapest sztárja, Joe. A Borsnak elmesélte, nem elég, hogy elkapták a rendőrök, még el is szökött előlük.

Az Éjjel-nappal Budapest rosszfiúját, Joe-t hagyományos értékek szerint nevelték szülei. A tetovált főbérlő gyermekkorában operába járt, zenét tanult és szavalóversenyeket nyert, ám felnőttként rossz társaságba keveredett.

Az éjszakában kezdett dolgozni, és annak szabályai szerint élt. A küzdősportok szerelmese aztán – egyetlen ballépés miatt – zsarolásért évekre rács mögé került.

Joe egyáltalán nem büszke a múltjára, de nem tagadja előéletét. Mint ahogy a Borsnak azt is elmondta, hosszú hónapokig menekült a rendőrség elől.

– Két évig bujkáltam, mielőtt elfogtak. Ez borzasztóan nyomasztó időszak volt. Zsarolás miatt ítélt el a bíróság, de óvadék ellenében szabadláb­ra helyeztek. Persze tudtam, évekre be kell majd vonulnom a börtönbe, de nem így tettem. Elmenekül­tem – emlékezett vissza Joe, akit az évekig tartó rejtőzködés nagyon megviselt.

– Lehet, hogy furcsán hangzik, de kifejezetten megkönnyebbültem, amikor elfogtak az edzőteremben – vallotta be Joe, aki a sitten töltött idő alatt sok dolgot átértékelt. – Amikor az ember négy évre hűvösre kerül, bőven van ideje átgondolni az életet. Velem is így történt, és valami nagyon megváltozott bennem. Ott bent csak az érdekelt, hogy munkához jussak, hogy gyorsabban teljen az idő. Tudtam, hogy kibírom, mert erős vagyok, de amikor a családomra gondoltam, mindig elgyengültem. Egy biztos, számomra a börtön után már teljesen mást jelent a szabadság – fejezte be Joe, aki mindenkit kisegít, hogyha bajban van, odafigyel rá és gondoskodik róla.

Mostanában azonban nagyon úgy fest, hogy neki lesz szüksége Regina és Gábor segítségére, hiszen a sorozatban betörés gyanújával ismét előzetesbe került.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.