Totális támadást indít a könyv-, a hanglemez- és a naptárpiacon Zalatnay Cini. A Bors megtudta, hogy az énekesnő nemcsak egy naptárral készül, amelyen félakt művészi fotók is helyet kapnak, nemcsak új lemezt ad ki, de tíz önéletrajzi könyve után most a tizenegyediken dolgozik.
Az énekesnő azt állítja, hogy ez az alkotás igazi botránykönyv lesz.
– Egyelőre még nem tudom, hogy harcias vagy rózsaszín lányregény formájában írjam meg a kötetet, mindenesetre lesznek olyan történetek benne, amelyek alapjaiban változtatják meg a rólam eddig kialakult képet – mondta a Borsnak Cini, aki többek között arról is beszámol majd, hogyan élte át a szerelmet egy dél-amerikai diplomatával.
– Még a Márton Csabával való megismerkedésem előtt jöttem össze ezzel a férfival, külföldön. Akár férjhez is mehettem volna hozzá, ahogyan Brian Mayhez, a Queen gitárosához is, de nem tettem. Csak magamnak köszönhetem a jelenlegi rossz helyzetemet. Ha egy ilyen emberhez hozzámegyek, most nem lennének anyagi gondjaim – mondta az énekesnő, aki nem csak ekkor, hanem élete során többször is tartotta magát ahhoz: nem kéri férfi segítségét a boldoguláshoz, a saját erejéből próbál előrejutni.
Ahogy arról korábban a Borsnak nyilatkozott Cini, hisz abban, hogy akár 65 évesen is ráköszönthet egy világkarrier, egyáltalán nem tartja későnek, hogy nemzetközi hírnévre tehessen szert.
– Az Egyesült Államokon kívül még Kínát is szeretnénk megcélozni. Ha ezt a két piacot meghódítjuk, az maga lesz a csoda – tette hozzá Zalatnay Sarolta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.