Aktuális

Meggyilkolta volna gyerekeit a magánéleti és az anyagi gondok miatt

Bors

Létrehozva: 2013.07.08.

Letartóztatták azt a nőt, aki június 23-án vérnyomáscsökkentő gyógyszerekkel akarta négy gyermekét megölni. A rendőrség immáron emberölés kísérlete miatt folytat az ügyben nyomozást.

Magánéleti problémái és az anyagi kilátástalanság miatt döntött úgy a 30 éves kecskeméti F. Melinda, hogy végez gyerekeivel, majd magával is – tudta meg a BorsOnline.hu. Mint arról korábban már beszámoltunk, a középkorú asszony vérnyomáscsökkentő gyógyszerrel akarta megölni kicsinyeit, majd magával is végzett volna, de szerencsére a gyerekek nagyapja észrevette, hogy mi történik.

– A nő úgy akarta megmérgezni 5 és 3 éves, illetve 7 hónapos ikerpár gyermekeit, hogy testükre a koronária betegség tüneti kezelésére szolgáló tapaszokat ragasztott. Ezután nagyobb mennyiségű vérnyomáscsökkentő gyógyszert vett be, amitől rosszul lett – tájékoztatott Gál Kristóf, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Az asszony és a gyermekek életét a gyors orvosi beavatkozás mentette meg.

A gyermekek testéről a mentőszolgálat munkatársai több tapaszt szedtek le: az igazságügyi toxikológus szakértő szerint a tapaszokban egyenként 80 mg hatóanyag található. A szakértő aláhúzta: a kicsik esetében egy tapasz is elegendő lehetett volna ahhoz, hogy meghaljanak.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek