Aktuális

Milliomoscsemete erőszakolta meg a tinilányt

S. D.

Létrehozva: 2013.07.26.

A gazdag srác és barátja egy házibulin vetette rá magát az öntudatlanságig lerészegedett kamaszlányra. Bár tettük miatt akár tizenöt évre is börtönbe kerülhetnek, mégis szabadlábon védekezhetnek.

Nem kellett rács mögé mennie annak a két fiatalnak, akik a gyanú szerint hétvégén egy XVII. kerületi házibuliban megerőszakoltak egy erősen ittas, így védekezésre képtelen tinilányt.

A rendőrség hiába javasolta a tizennyolc éves budapesti D. Dániel és az olasz állampolgárságú, tizenkilenc éves F. M. előzetes letartóztatását, az ügyészség szerint erre nincs szükség. Mint megírtuk, a fiatalok akcióját két másik bulizó videóra vette, majd e-mailen szétküldték a lány ismerőseinek.

Egy ismeretlen tegnap védelmébe vette Dánielt és barátját. Ő az Indexet hívta telefonon.

„A buliban jó családból származó, jó tanuló gyerekek vettek részt, akik az egészet éretlen csínytevésként fogták fel. (…) A részeg lányon nem alkalmazott erőszakot senki, sőt ő húzta közelebb magához az egyik fiút, hogy orálisan kényeztesse” – állította a telefonáló.

A Bors értesülései szerint az egyik gyanúsított szülei gazdagok, akik mindent elkövetnek fiúk védelmében. Mindkét fiatal külföldön tanul.

– Az általános gyakorlat szerint egy ilyen kiemelt súlyú bűncselekménynél már önmagában megalapozott a szökés és az elrejtőzés veszélye – húzta alá dr. Nikula János, az ügytől független ügyvéd. Hozzátette: a többek által, azonos alkalommal, egymás tevékenységéről tudva, 18. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő tett.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek