Sport

Massáék átrázták a rajongókat

K. B. V.

Létrehozva: 2013.07.29.

Exkluzív afterpartin mulattak a Forma–1-es pilóták és a hollywoodi színészek a Magyar Nagydíj után, ahová a honi sztárvilágból is csak az igazán kiváltságosak juthattak be. Hajnali ötig tartott a pörgés.

Óriási buli és a Forma–1-es versenyzők társasága helyett mindössze egymás izzadt testét élvezhették azok a vendégek, akik vasárnap estére jegyet váltottak a hivatalos, futam utáni afterpartira.

Ott ugyanis csak elvétve lehetett találni pilótát, a japán Szakon Jamamoto és a Caterhammal Mogyoródon a 14. helyen végző holland Giedo van der Garde is mindössze azért tett rövid látogatást a Symbolban, mert a szerződése erre kötelezte. A két versenyző ugyanis szabadidejében lemezlovasként jeleskedik, s ezúttal is fellépésük volt.

A nagyok egyébként jól átverték a rajongókat, a kíváncsi fotósokat, de még a hivatalos esemény szervezőit is, és Óbuda helyett a Belváros patinás szórakozóhelye, a Buddha-Bar felé vették az irányt, ahova azonban már a sajtó egyetlen képviselőjét sem engedték be.

Így csak a dohányozni fel-feltűnő vendégek mesélhettek arról a fergeteges hangulatról, amiben Felipe Massának, Sergio Péreznek, Pastor Maldonadónak, Daniel Ricciardónak, Esteban Gutiérreznek és a keverőpult mögé itt is beálló Giedo van der Garde-nak része lehetett.

A hat pilóta mellett három világsztár színész is elvegyült a bulizók között: Sam Worthington, az Avatar és a Terminátor: Megváltás, Liam Cunningham, a népszerű Trónok harca-sorozat, valamint Thomas Kretschmann, a King Kong szereplője.

– Nem csodálom, hogy nem akarnak kijönni a pilóták, a legtöbb ugyanis már olyan jól érzi magát, hogy lassan azt is elfelejti, hányadik helyen végzett. A kaja és a pia ingyen van – mondta munkatársunknak egy hazafelé tartó lány. 

Massa egyébként Dzsudzsák Balázst is rászedte, mert bár a futam előtt a Ferrari klasszisa még együtt pózolt a futballistával az olasz csapat motorhome-jában, arról már elfelejtett neki szólni, hol is lesz este az igazi pörgés.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141981_auto_resized.jpg
origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713513618
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713513618
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713513618
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713513618
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja