Aktuális

Londoni horror: szemébe néz lánya gyilkosának Rita

B. M.

Létrehozva: 2013.07.30.

Rita asszony ott akar lenni Londonban a gyermeke brutális megölésével vádolt Gy. László bírósági tárgyalásán. Az angol rendőrség óvadék ellenében sem engedi szabadon az Alexandra meggyilkolásával gyanúsított férfit, akinek ügyét gyorsított eljárásban intézik a hatóságok.

A világ egyik leghíresebb büntetőbíróságán, a londoni Központi Büntetőbíróságon, ismertebb nevén az Old Bailey-n tartják fogva a Kovács Alexandra meggyilkolásával vádolt férfit, Gy. Lászlót.

A gyanúsítottat tegnap vezették a bíróság elé, de a tárgyalást elnapolták. Információnk szerint csupán arról döntöttek, hogy László óvadék ellenében sem helyezhető szabadlábra. Úgy tudjuk: a gyanúsítottat hamarosan továbbszállítják, és gyorsított eljárás keretében kezelik a brutális gyilkosságot.

Mint azt a Bors megírta: a férfi – a gyanú szerint – megfojtotta, majd egy bőröndbe csomagolva magára hagyta szerelmét, a zalaegerszegi Kovács Alexandrát.

A férfit egyelőre kirendelt ügyvéd védi, de a barátai azon igyekeznek, hogy magyar jogászt kerítsenek számára. Szerintük ugyanis nem László az a betegesen féltékeny férfi, akiről Alexandra az édesanyjának is említést tett: – Szandinak volt egy régi barátja, aki viszont tényleg nagyon féltékeny típus volt. Mi azt gondoljuk, hogy őt keverik össze Lacival – mondta lapunknak a férfi gyerekkori barátja.

Ő már korábban névtelenséget kért a Borstól, ahogy nem szeretne a nyilvánosság elé állni Gy. László másik barátja sem, aki a gyilkossággal gyanúsított férfi lakótársa volt. Az ő szavait a gyerekkori barát tolmácsolta: – Aznap, amikor a gyilkosság történhetett, Laci nyugodt volt, békésen, fáradtan jött haza, férfiszemmel mondanánk rá, hogy kellemesen fárasztó estéje volt. Levetkőzött, végigböngészte a híreket, nyugodtan ment aludni. Nyoma sem volt annak, hogy valami szokatlant tett volna. Egy teljesen átlagos esti buliból jött haza, ez biztos – bizonygatja.

A Scotland Yard a munkahelyén, egy raktárban kapta el a férfit, ahol csomagolóként dolgozott. Nem kellett ­kényszer­intézkedést foganatosítani. – Mindenben együttműködött a hatósággal – mondta a névtelenséget kérő barát.

Eközben Szandra édesanyja, a gyászoló Horváth Rita már készül a lánya azonosítására.

– Valószínűleg a héten mehetünk ki Londonba, hogy elkezdődjön az azonosítás – mondta szomorú hangon Rita. – Szerencsére szállásunk már van, érkezett pár felajánlás is, de azt még nem tudom, hogyan hozatom haza Szandra testét. Az biztos, hogy Zalaegerszegen, édesapám sírjában szeretném őt eltemettetni – szögezte le az anya.

Hozzátette, ott lesz lánya gyilkosának tárgyalásán: – A szemébe akarok nézni, és szívem szerint egy pofont is lekevernék neki. Gyorsított eljárással kezelik az ügyet, remélem, megkapja, amit megérdemel!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek