Aktuális

Horváth Éva: Büszke vagyok a mellemre

Bors

Létrehozva: 2013.08.01.

Hollywood sztárjai büszkék arra, hogy nem sebész formálta tökéletesre keblüket. A Szellemekkel suttogó színésznője nevet is adott idomainak, Horváth Éva ha csak teheti, nem gyömöszöli melltartóba, de Orosz Barbi is nagy gondot fordít cicijére.

A britek szerint a világ legszebb mellével az amerikai fehérneműmodell, Kate Upton büszkélkedhet. Semmiképpen sem szeretnénk szembeszállni az angolok szakértelmével, csak annyit jegyeznénk meg, hogy nem egy nemzetközi magazin odaadná a fél vagyonát, ha félmeztelen képeket készíthetne róla.

– Nemcsak a világ, én is odavagyok a melleimért. Kész csoda, hiszen az egyik pillanatban még nem voltak, aztán meg itt termettek – jegyezte meg szerényen az időközben színésznővé avanzsáló Upton.

A 34 éves Jennifer Love Hewitt immár majd két évtizede hódít Hollywoodban, állítása szerint nem csak a melleinek köszönhetően. A Szellemekkel suttogó című sorozat sztárja annyit azért elárult, hogy még nevük is van híres domborulatainak. – Szeretem Thelmát és Louise-t. Úgy érzem, hogy a melleim akár nélkülem is harcolhatnának a bűnözés ellen – jelentette ki nevetve.

Ha megkérdezik, hogy milyen a tökéletes nő, nagyon sokan csak annyit mondanak, hogy olyan, mint Scarlett Johansson. Ezen nem csodálkozunk, hiszen elismerésre méltó keble már számtalan díjat zsebelt be.

A 28 éves Katy Perry már gyermekkorában is az átlagosnál jóval nagyobb keblekkel rendelkezett, ezért elmondása szerint tinédzserként amikor csak tudta, elfedte ôket. Azóta változott a világ, és Perry már rendszerint mély dekoltázsban jelenik meg.

A mindössze 157 centiméter magasra nőtt Salma Hayek a melle miatt már több évtizede a világ első számú latin szexszimbóluma. Hayek erősségével a filmesek is tisztában vannak, és amikor csak tehetik, a filmvásznon is levetkőztetik a színésznőt, aki boldogan tesz eleget a stáb kérésének.

Nekik is van mivel dicsekedniük

Az egykori szépségkirálynő, Horváth Éva a hollywoodi sztárokhoz hasonlóan ugyancsak büszke a mellére. Nincs is mit szégyellnie, ám arról, hogy ennyiszer megcsodálhatjuk, mégsem ő tehet.

– Tizenhat évesen még egész kicsi volt a mellem, majd egyik napról a másikra hatalmasra duzzadt. Akkor szívesen polcoltam még feljebb őket melltartóval, mert nagyon büszke voltam rájuk. Most sincs semmi bajom velük, de ha magamnak választanék ruhát, már nem ilyen mélyen dekoltáltat választanék. Általában nem én szeretem hangsúlyozni a mellemet, hanem a stylistok –  mesélte a Borsnak a 34 éves Éva, aki azt is elárulta: a hétköznapokon éppen ezért a zártabb felsőket részesíti előnyben, melltartót pedig nem hord, mert szerinte kényelmetlen.

A Tűsarok producer-műsorvezetője, a 33 éves Orosz Barbara számára is fontosak az idomai.

– A szüleimtől „kaptam” a testem, és sikerült teljesen elfogadnom. Ha egy nő szereti magát, akkor az szerintem kihat az élete minden területére. Örülök neki, hogy a keblem nem csak a férfiaknak tetszik, hanem önmagamnak is. Az utóbbi néhány hónapban egy komplett ruhaméretet csökkent a testem, így ezzel arányosan a mellméretem is, most 75 B kosaras fehérneműt hordok – árulta el a vörös hajú szépség, aki kifejtette, ez őt nem zavarja, sőt!

– Hál’ istennek jól viseli a fogyást a mellem, és nekem így még jobban tetszik. Sportolásnál is kényelmesebb a kisebb mell, persze ilyenkor a megfelelő melltartó viselése is fontos - tette hozzá Barbi.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715097013
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715097013
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195992_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27867_resized.jpg?avcount=1715097013
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190028_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27859_resized.jpg?avcount=1715097013
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715097013
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715097013
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715097013
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet