Aktuális

Nyugodj békében, Bendegúz!

Munkatársunktól

Létrehozva: 2013.08.01.

Végső búcsút vettek Olvasztó Imrétől, az ország Bendegúzától tegnap délelőtt Budapesten a Megyeri temetőben. A szertartáson csak a családtagok és Imre közeli barátai vettek részt. Egykori kollégái, az Indul a bakterház legendás színészei nem jelentek meg.

A legnagyobb titokban, szűk családi és baráti körben temették el Budapesten az egykori gyerekszínészt, Olvasztó Imrét. A temető gyászhírei között nem szerepelt a neve, két felnőtt gyermeke, Nikoletta és Roland, valamint felesége bensőségesen szeretett volna elbúcsúzni tőle.

Különös, hogy egykori színész kollégái, az Indul a bakterház legendás alakjai sem voltak ott a búcsúztatáson. Veresegyházán, ahol Imre az utóbbi években élt családjával, mindenki szerette őt, a Borsnak néhány hete többen azt mondták, hogy szerettek volna búcsút venni tőle, de ezt már csak utólag tehetik meg.

Az egyórás szertartáson először pap mondott imát az egykor Bendegúzt játszó színész lelki üdvéért, majd a temetői szónok emlékezett rá. Elhangzott, mennyire különleges ember volt, milyen sok szeretettel vette körül az övéit. Természetesen szó esett egyetlen filmszerepéről, az Indul a bakterházról, amiben felejthetetlen alakítást nyújtott. Végül a Padlás musicalből ismert Sztevanovity Dusán Örökre szépek című dalszövegével búcsúztak. Olvasztó Imrét urnasírban helyezték végső nyugalomra.

Mint megírtuk: Olvasztó Imre július 13-án önkezével vetett véget életének 46 éves korában. Tragikus halála körül még mindig sok a rejtély. Döntésének igazi okát magával vitte a sírba. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089302_auto_resized.png
origo.hu

Ez maga a földi pokol: a világ legforróbb városában madarak hullanak az égből, és halak sülnek meg a tengerben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711659014
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711659014
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090087_auto_resized.jpg
astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711659014
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei