Embertelen körülmények közt, rabszolgaként dolgoztatták hét éven át Gubícza Paulát: egy ablaktalan pincében lakott, és napi 18 órában szolgálatban volt. Csak egy véletlennek köszönheti, hogy el tudott menekülni fogvatartóitól.
Hihetetlen, de igaz: Gubícza Paulát éveken át fogva tartotta és dolgoztatta egy család. A törékeny asszony még ma is szorongva emlékszik vissza a vele történt borzalmakra.
– Minden a válásommal kezdődött, ami nagyon megviselt. Úgy éreztem, meghasad a szívem. Nem akartam tovább élni, ezért öngyilkosságot kíséreltem meg, vagy száz szem gyógyszert vettem be. Miután hazaengedtek a kórházból, még sok pirulát kellett szednem, teljesen a hatásuk alatt voltam, még az emlékeim is homályosak abból az időszakból. Teljesen egyedül voltam, bár két lányom van, de egyikük sem nyitotta rám az ajtót. Ekkoriban ismertem meg őket – emlékezett vissza a kezdetekre Paula.
Többet nem árul el a fogvatartóiról, csak annyit, hogy egy Pest megyei népes családról van szó. – Sokszor meglátogattak, és hívtak magukhoz. Azt mondták, ha eladjuk a mátyásföldi lakásomat, az árából építenek nekem egy csinos kis házat, és majd ők vigyáznak rám. Belementem, így tettem hajléktalanná és teljesen kiszolgáltatottá magam. Végül egy pincében kötöttem ki, igaz, sok időt nem tölthettem ott, reggel hattól éjfélig dolgoznom kellett.
Öt család osztozott rajtam, besegítettem a házimunkában, takarítottam, mostam, vasaltam és persze vigyáztam nyolc gyerekre – folytatta az asszony. – Enni kaptam tőlük, egy levest mindennap, és egy élettársat is szereztek nekem. Őt is dolgoztatták, és ha valamit nem jól csinált, vasrúddal verték meg. Nekem meg sem fordult a fejemben a szökés, annyira féltem.
Paula idegei nem bírták az erőltetett munkát és az állandó rettegést: hét év után felmondták a szolgálatot, és ismét kórházba került.
– Pánikbetegséggel és depresszióval kezeltek, és ezek után már nem kellett többet visszamennem. Nem kerestek, én meg örültem, hogy megszabadultam tőlük – sóhajtott Paula. – Most 61 éves vagyok, és újrakezdtem az életem. Gyógyszert nem kell szednem, dolgozom, és egy új párom is van, akivel mindenben támogatjuk egymást. Egyvalami hiányzik csak: szeretném látni a gyerekeimet. Tudom, hogy haragszanak rám, de meg akarom mutatni nekik, hogy sikerült talpra állnom.
