Aktuális

Élettel töltenék meg a temetőket

Balajti Péter

Létrehozva: 2013.08.12.

Kávéház, jógaóra és piknik a sírok között? Sokan szentségtörést kiáltanak, mások szerint a temető nemcsak a holtaké. A Bors megtudta: a Budapesti Temetkezési Intézet számos újításra nyitott.

A temetőben nevetek, mert ide eggyel többször jöhetek, mint ahányszor mehetek – szólt a Voga–Turnovszky duó provokatív fricskája. Tény, a ma embere nem nagyon tud mit kezdeni a halállal, a sírlátogatás is inkább kötelező tennivaló, semmint valódi program.

Holott mindez másképp is lehetne. Szabó Alexandra a mut-mutato.blog.hu munkatársa egyetemen végezte el a történeti temetők kurzust, s beleásva magát a témába, számos érdekességről mesél.

– A bristoli Arnos Vale temetőben például esküvőket, fogadásokat és jógaórákat tartanak, de erdei iskolai programokat, „kincsvadászatot” is szerveznek. Glasgow Necropolisában bevett szokás a kocogás, télen pedig a szánkózás. Az ontariói St. Thomas temetőben is akad hely meg lehetôség kiülni olvasni, beszélgetni, avagy éppen kutyát sétáltatni. Az amerikai smalltowni temetőből sem nézik ki a családjával piknikezôt. A franciáknál meg egyenesen randihelyszín Párizs legnagyobb temetője – sorolja a példákat. – Hiszem, hogy ezek a kezdeményezések ledönthetik a halállal kapcsolatos tabukat. A halál az élet része, miért ne lehetne a temető is az?

Úgy tűnik, a Budapesti Temetkezési Intézet nem zárkózik el a változtatások elől. Sőt. 

– Halottak napján 1-1,2 millió ember jön a fővárosi temetőkbe, ám azonkívül minimális a látogatószám – mondja Tóth Gábor, a Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) szolgáltatási igazgatója, aki szerint évtizedek kérdése, hogy a megcsontosodott szokások pozitív irányba változzanak. – Mi abszolút nyitottak vagyunk, ám az átalakításokat csak lassan, folyamatosan szabad véghezvinni, mert a hirtelen reform ellentétes hatást válthat ki. Jövőre ingyenes kisvonatos túrát szervezünk a már működő rendhagyó tanórák mellé, amiknél adott témakör szerint, díjmentesen biztosított vezetővel járhatók be nagyjaink örök nyughelyei. Idő kellett a Harangok Napjához, de fokozatosan elfogadták az emberek, hogy egy temetőben gyerekprogramok, könnyűzenei és instrumentális koncertek váltsák egymást. Fellépett már Varnus Xavér, Kökény Attila, Illényi Katica és Levente Péter is. Legutóbb mintegy négyezren jöttek el, s csak egy-két látogató mondta, szerinte ilyesminek nincs helye a temetőben. Elindult a virtuális sírhely szolgáltatás is, s ősszel mobiltelefonos alkalmazás segíthet a temetőben való tájékozódásban, hírességeink sírjának megtalálásában – magyarázza a BTI munkatársa, aki szerint csak azoknak jelenthet meglepetést, hogy külföldön itt-ott piknikhelyként és parkként tekintenek a temetőre, akik nem jártak mostanában a Fiumei úti Sírkertben.

– Budapest egyetlen nagy, egységes zöldterülettel rendelkező temetőjébe szívesen jönnek sétálni, babakocsit tolni, a gyerekkel labdázni vagy éppen egy plédet leterítve eldőlni a fűben a környéken élők. Nem tartom kizártnak, hogy idôvel akár családi napokat is szervezünk majd. A Csömöri Sírkertünkben található hamvasztónkban kávéház üzemel, ahol a hozzátartozók nyugodt körülmények között várhatják meg szeretteik urnába kerülő földi maradványait.

Vannak, akik úgy vélik, ezek a különlegességek is hozzájárulnak ahhoz, hogy a temetőről ne csak egy halk, szomorú őszi hely képe jusson az emberek eszébe.

Tényleg, miért ilyen furcsa a halálhoz való viszonyunk?

– Évtizedek során a halál orvosi problémává egyszerűsödött, akárcsak a születés, holott mindkettő jóval több ennél. Bár a halálról való gondolkodást formálhatják a hospice-szolgálatok, ez nem egészségügyi, inkább oktatási feladat volna. A halál az élet része, ám sokan az elfogadás helyett inkább hibást, felelőst keresnek. A személyes megtapasztalás sokat segíthet a halál elfogadásában, egyúttal a haldoklónak is könnyebb lehet egy kórterem helyett a szerettei körében, otthon távozni erről a világról – magyarázza Szlobodnyik Csaba klinikai szakpszichológus.
 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek