Aktuális

Beosztásra neveli a gyereket a zsebpénz

Z.V.

Létrehozva: 2013.08.13.

Havonta 2-5 ezer forintot ad a szülők negyede a gyermekének zsebpénz gyanánt, Nyugat-Európában ennél is többet kapnak. A pénzügyi szakértő szerint ezzel csak a költekezést tanítjuk meg utódainknak.

Mely területen érzi magát a leginkább magabiztosnak? – tette fel a kérdést a praktikus tanácsokkal szolgáló Hogyankell.hu több ezer magyar embernek. A válaszokból az derült ki, hogy a pénzügyeket illetően vagyunk a legbizonytalanabbak. A pénzügyi szakértő szerint ez a gyermekkorra nyúlik vissza, amikor csak a pénz elköltését tanuljuk meg, a vele való bánásmódot azonban nem.

A Magánpénzügyi Akadémia ötezer szülőt kérdezett meg a zsebpénzzel kapcsolatban. Kiderült, hogy 25 százalékuk ad általában havi 2-5 ezer forintot a gyermekeinek – mondta lapunknak Alkér Orsolya igazgató.

– Az a baj, hogy 99,9 százalékuk elköltésre adja a napi, heti vagy havi összeget, ám ezzel éppen a legfontosabbra, a gazdálkodásra nem tanítják meg a kicsiket. Ráadásul az iskola sem készít fel erre. A gyereknek azt a rutint kell magáévá tennie, hogy minden bevételből tegyen félre, és itt nem az összeg a lényeg.

– Erre a borítékos módszer a legcélravezetőbb. Összesen három kell belőle. A zöldbe tegye a költőpénzt, amin nyalánkságot, fagyit, autóskártyát, bármit vehet. A kékbe rakja a rövid távú céljaira szánt összeget, amire gyűjt. Ez lehet egy kerékpár, repülőgépmodell, más drágább dolog. A piros borítékba pedig az a pénz kerüljön, amelynek a célja a pénzcsinálás. A szülők úgy ösztönözhetik csemetéiket arra, hogy a piros boríték se legyen üres, hogy felajánlanak az itt képződött összegre kamatot – magyarázza Alkér Orsolya.

Akkor kapjon a gyerek zsebpénzt, amikor érdeklődni kezd a pénz iránt, akár már óvodásként, de legkésőbb tíz éves korától. Lényeges, hogy ne a szülő döntse el, mire költheti, viszont ne is adjon többet, ha elfogy idő előtt. Ha a kicsi egyszerre elkölti a pénzét, és megtapasztalja, hogy nincs több, akkor már tizenévesen rájön, miként gazdálkodhat. Ám ha a szülő állandóan beleszól, harminc évesen szembesül majd azzal, hogy a felvett hitel részleteit nem tudja fizetni – véli Alkér Orsolya.

Rába Tímea háromgyermekes édesanyaként más állásponton van. Kisebbik fia, Noel hat éves lesz, lánya, Nina tíz, míg nagyfia, Márk 19 éves, de még tanul. – Egyikük sem kap rendszeres zsebpénzt – mondta a korábbi műsorvezető. – Ninánál mindig van valamennyi, de csak azért, hogy pótolni tudja, ha az iskolában nem elég az enni- vagy innivaló.

– Márk kér, ha elmegy szórakozni vagy valamire szüksége van. Mindent megkapnak, amire szükségük van. Egyébként egy tíz éves gyereknek még nem is kell tudnia kezelni a pénzt. A súlyát úgyis csak akkor érzik majd meg, amikor elkezdenek dolgozni, és a saját keresetükből kell fenntartaniuk a háztartásukat – vélekedik Rába Tímea.

Külföldön többet adnak a szülők*

Nyugat-Európában a szülők 71 százaléka ad zsebpénzt, átlagosan az alábbi értékben:
1. Svédország 18711 forint
2. Portugália 17523 forint
3. Dánia 14850 forint
4. Nagy-Britannia 11040 forint
5. Németország 5940 forint
6. Franciaország 5256 forint
(a francia szülőknek csak a 45 százaléka ad)

* Külföldi pénzintézetek 2010-es felmérése. Hazánkban nincs hivatalos adat. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek