Celeb

Stohl: ne hasonlítsanak Vikidál Gyulához!

Gantner Ádám

Létrehozva: 2013.08.25.

Stohl András színművész kétségtelenül a magyar közélet egyik legellentmondásosabb szereplője, a színházi szakma fenegyereke. Évek óta tart sajátos Canossa-járása menny és pokol között.

Pár napja debütált Koppány szerepében az István, a Király átdolgozott, Alföldi-féle verziójában. Prózai színészként meglehetősen erős és tiszta hangja van, de a kritikusai szerint nem tartott ki a hangja az előadás végére. Elfáradt?

A televízióban csak a bemutatót vették fel. Mint prózai színész nagyon megnyomtam az előadás elejét, kicsit tényleg elfárad a hangom a végére, de aztán a következő két előadás már kitűnően ment, hál' istennek!

Tényleg olvasta az előadásról szóló kritikákat? Csak azért kérdem, mert ­Vikidál Gyula óhatatlanul is magasra tette a lécet. Nyilván nem őt akarta felülmúlni, de a közönség önkéntelenül is hasonlítgat. Mintha a darab prózaibb lett volna, de hát mégiscsak egy rockoperáról van szó, ahol a zene mindenek felett áll.

Azt gondolom, hogy nem érdemes összehasonlítgatni, hiszen a Hamletet is eljátszották már ezerféleképpen. Nyilván valakinek az első változat tetszett jobban, másoknak a mi verziónk.

Az elmúlt évadban tíz darabban szerepelt a Nemzetiben, nagyrészt főszerepeket játszott. Szeptembertől a körúti Vígszínházban folytatja – új fiúként mindent újból kell kezdenie?

A színésznek olyan az élete, hogy minden egyes darabnál mindent újra kell kezdenie, hiába is van óriási sikere, a következő bemutató lehet ugyanolyan nagy bukás is. Ha az ember tisztességesen végzi a szakmáját, akkor minden egyes bemutató előtt nulláról kell kezdenie. Ez most hatványozottan így lesz a Vígszínházban, hiszen új ember vagyok. Nyilván mindenki ismeri a másik szakmai életét, de ettől függetlenül ­nekem mindent elölről kell kezdenem.

Mintha állandóan pengeélen táncolna. A Vígszínházba Eszenyi Enikő hívta, akinek jövőre lejár az igazgatói mandátuma. Ismervén a hazai viszonyokat, senki sem merne rá mérget venni, hogy meghosszabbítják a szerzôdését. Nem félti az egzisztenciáját?

Nem lehet folyamatosan félelemben élni. Az embernek dolgoznia kell, a Vígszínház nagyon előnyös szerződést kínált, remek szerepeket játszhatok ott el. Ha azzal foglalkoznék, mi lesz, ha Eszenyi elveszíti a színházat, abba belebolondulnék, itt dolgozni kell és nem sopánkodni állandóan.

Az ősszel induló X-Faktorban – amiben Alföldi Róbert mentor szerepet kapott – nem számítanak Önre. Az Önnél évtizedekkel fiatalabb Istenes Bencével számol a produkció. Az RTL Klub, a Nemzetivel szemben, nem felejt?

Nem tudom. Ezt a kérdést inkább az RTL Klubnak kellene feltennie. Nyilván arról van szó, hogy egy fiatalosabb, lendületesebb műsorvezetőt akartak. Ennyi.

Mephisto szerepében bebizonyította, Ön kétségtelenül a korosztályának, nemzedékének talán a legtehetségesebb zászlóvivője. Nem érzi, hogy eltékozolja a tehetségét különböző léhaságokra?

Nem érzem, hogy léhaságokra fecsérelném el a tehetségemet. Minden egyes produkciót, amiben részt veszek, teljes mellszélességgel felvállalom, és életem részesévé válik. Amihez a nevemet adom, azért nem kell szégyenkeznem!

Az egész nyarat végigdolgozta. Nyakunkon az új színházi évad. Mikor jut ideje a családjára, önmagára? Jár még vadászni?

A családom lent volt velem Szegeden. Még most is van hátra egy hetünk, amit együtt fogunk eltölteni. Ahhoz képest, hogy mennyit dolgoztunk, sok időt tudtunk egymás társaságában tölteni a nyáron. Vadászni majd akkor járhatok, ha visszakapom a fegyvereimet. Egyébként csak íjjal járhatom az erdőt. Februárban jár le a „szilencium”, akkor kérvényezhetem újra a fegyvertartási engedélyt. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146440_auto_resized.jpg
origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713604811
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146146_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145671_auto_resized.png
metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144301_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Teljesült Gulácsi kívánsága, a Bayern ezzel csúnyán hoppon maradt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713604811
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713604811
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713604811
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713604811
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak