Celeb

Győzi szűzen adná férjhez Evelynt

Létrehozva: 2013.08.28.

Dögös tinédzserré érett Evelyn, aki egyre nagyobb kedvvel fotóztatja magát lenge ruhákban. Ennek örül is Győző, meg nem is. A TV2-höz igazolt showman büszke apa, de azt ígéri, ha meglát egy udvarlót a lánya körül, azt kasztrálja.

A nagyhangú família idősebb lánya a napokban tért haza Miamiból. Az egzotikus városban diplomáciát és angol nyelvet tanuló tinédzser a hazatérése alkalmából egy fotózáson vett részt, ez a pózolás azonban merőben eltért az eddigiektől.

Evelyn hozzá van szokva, hogy kamerák előtt áll, a családjával nyolc éven át voltak az RTL Klub vezető arcai, ez idő alatt szinte nem is volt nap, hogy ne villant volna az arcukba egy vaku. Mára azonban megváltoztak a dolgok, most Evelyn szervezte az eseményt és a ruhákat is maga válogatta. Büszke ugyanis a megújult külsejére, és ezt meg szeretné mutatni a világnak is.

Arra persze ő sem számított, hogy az egyik rendezvényen készült fotó többet is megmutat a kelleténél: Evelyn egyébként is merész ruhája a villanófényben áttetszővé vált, láttatva a lány formás alakját.

Győzike egyszerre büszke is Evelynre, de féltékeny is rá. Egészen pontosan, ahogyan ő fogalmaz: kasztrálná, aki egy lépésnél közelebb merészkedik az ő kicsi lányához.

– A lányomról fantasztikus fotók készültek, alig hittünk Bea asszonnyal a szemünknek, amikor megláttuk, hogy milyen jól néz ki – nyilatkozta a Borsnak lelkesen Győzike.

– Nekem a kedvencem a piros ruha volt, de az összes Sugarbird-kollekcióban jól nézett ki. Igazi nővé érett, olyan csinos és szép, mint az édesanyja. Egy apa számára nincs is nagyobb öröm – mondja a showman, majd hozzáteszi:

– Ami a boldogság ebben az egészben, az a szomorúság is. A lányom tizenkilenc éves, és még nem volt szerelme. Látom én a szememmel, hogy kész nővé érett már, és azt is tudom, hogy lassan elkerülhetetlen lesz, hogy fiúk udvaroljanak neki, de a szívemmel képtelen vagyok feldolgozni ezt az egészet. Az apja vagyok, ha csak megfordul a fejemben a gondolat, hogy Evelynnek valaki udvarolni akar, az az első reakcióm, hogy kasztrálnám azt az embert, aki egy lépésnél közelebb merészkedik az én kicsi lányomhoz. Most még el sem tudom képzelni, hogy hazahoz valakit, és bemutatja. Nekem nem lenne ellenemre, ha érintetlenül menne férjhez, persze ez nem az én dolgom. Ebben kizárólag Evelyn dönthet.

Sírva búcsúzott az RTL Klubtól

Győzike nyílt levelet írt egykori főnökeinek, Kolosi Péter programigazgatónak és Herman Pierre-nek, a kreatív osztály vezetőjének. A Gáspár család feje így búcsúzott a nagyobbik kereskedelmi csatornától (akiknek – mint állítja – nagyon sokat köszönhet), és így közölte a nagyvilággal, hogy végül megegyezett a TV2-vel.

– Szavakkal nem tudom kifejezni, hogy milyen hálás vagyok – mondja szipogva Győzike. – A BelevalóVilág műsorvezetésével még egy új szakmát is megtanulhattam, és ez fantasztikus. Sajnos most el kell hagynom őket, de tudniuk kell, hogy örök-re a szívembe zártam mindenkit az RTL-nél. Tovább kellett lépnem. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714978211
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191405_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714978211
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190701_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Volt, aki kétségbe vonta? Bombázó édesanya lett az egykori tinisztárból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián