Celeb

Rendőri engedéllyel mennek Alföldi ellen

Munkatársunktól

Létrehozva: 2013.08.30.

Engedélyezték a hatóságok mindkét tüntetést, amit az István, a király színre vivője ellen szerveznek a „nemzetgyalázó” rendezés miatt. Az alkotók nem félnek, bíznak abban, hogy megvédik őket. A megmozdulást egy olyan hölgy szervezte a Facebookon, aki fegyverrel pózol.

Nem kis felfordulásra számíthatnak az István, a király szereplői és szervezői az augusztus 30-i előadáson, a Papp László Budapest Sportarénánál. A rendőrség ugyanis már hivatalosan is engedélyt adott a sokak által botrányosnak címkézett darab elleni tüntetésre, vagyis egészen pontosan kettőre is.

– 2013. augusztus 30. napra egy csoport és egy magánszemély jelentett be rendezvényt, amely a gyülekezési törvény hatálya alá tartozik. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a bejelentést tudomásul vette – írta lapunknak megküldött válaszában a BRFK, ahol azt is jelezték, a bejelentés teljesen szabályosan történt, azt ugyanis legalább 72 órával az esemény megtartása előtt meg kell tennie a tüntetés szervezőinek.

A rendőrség azt ugyan nem árulta el, mekkora tömegre számítanak, azt azonban elmondták, hogy készülnek a tüntetés biztosítására. – A rendőrség felkészült a rendezvény biztosítására, amelynek kapcsán minden tudomására jutott jogsértéssel szemben fel fog lépni. A fellépők és a nézők védelme nem a rendőrség

feladata, azonban amennyiben a rendőrség bármilyen hatáskörébe tartozó jogsértést vagy bűncselekményt észlel, megteszi a szükséges intézkedéseket – írták.

A készültségre pedig minden okuk megvan, a Bors információi szerint ugyanis a tüntetést egy olyan hölgy szervezi, aki pár nappal ezelőttig még saját Facebook profilképén egy fegyverrel pózolt. Ő volt a „Tiltakozás Alföldi újabb gyalázata ellen!” esemény létrehozója is a Facebookon, amit azóta eltávolítottak a közösségi portálról.

A nő fegyveres képéhez érkezett hozzászólásokból pedig az is kiderült: nem kellene neki kétszer mondni, hogy használja is azt. Sőt névsora is van arról, hogy kik ellen fordítaná fegyverét, amelyről egyébként a kép alapján még a BRFK sem tudta lapunknak megmondani, hogy éles lőfegyver-e vagy sem.

A magát M. Krisztaként megjelölő hölgy egyébként még a TEK, vagyis a Terrorelhárítási Központ figyelmét is felhívja: „Na, TEK, most sasoljatok…” – fogalmaz oldalán.

A szereplôk nem félnek

Korábban a darab producere, Rosta Mária azt nyilatkozta lapunknak, nem félnek a fenyegetéstől és nem készülnek védelemmel. Az szerinte ugyanis a rendőrség dolga, akik mindent meg is fognak tenni, hogy békésen menjen le az előadás. Stohl András lapunk munkatársától értesült a tüntetés tényéről, amivel nem is kívánt foglalkozni. – Nekem az a dolgom, hogy a legjobbat nyújtsam azoknak az embereknek, akik jegyet váltottak az előadásra – fogalmazott.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17128368_auto_resized.jpg
origo.hu

Hihetetlen: szakított a TV2 két sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713272423
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131779_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Ellepték a rendőrök Budát, utóbb elmondták, mi történt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131092_auto_resized.jpg
ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131046_auto_resized.jpg
vg.hu

Kihirdették az új üzemanyagárakat: szerdától drágítanak a kereskedők, de csak óvatosan

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27121_resized.jpg?avcount=1713272423
origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17128685_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egyre csak süllyed a tengerbe a világ legegyedibb repülőtere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132650_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Hiába kiabáltam, hogy állítsák meg" – piroson tekert át a hároméves kecskeméti kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/spCq4IxLqTvnlJbkVyhqrwJzeXNfPMI8jSjWoC1WW5Q/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I5YjU1MmU5NjU2ZDRhY2Q4ZWZlYTU5YzRlMTBlZTgx.jpg
Emlékezés

„Elmondhatatlanul hiányzik” - megrendítő vallomást tett Gesztesi Károly utolsó szerelme

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/QAdOMwitycjq0_M9u74QAH6WTeFuvTmgZP0C0RT6qkM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I0NDMzM2JhNWZhOTQyNWI5NjdiN2ZkNzY3YzgzM2Jk.jpg
Meglepetés

Két hónapja, a legnagyobb titokban szervezkedett Tóth Gabi