Celeb

Újra műtik Nkuya Sonia heges mellét

GYLF

Létrehozva: 2013.09.20.

Harmadszor is kés alá fekszik az énekesnő. A ­me­ga­sztá­ros újra kénytelen plasztikáztatni a mellét, mert a legutóbbi műtét után csúnya hegek maradtak, s emiatt képtelen a párkapcsolatra.

Újabb mellműtét vár Nkuya Soniára. Az énekesnővel a természet és az elmúlt néhány zűrös hónap babrált ki. Ahogyan arról a Bors beszámolt, Sonia szakított párjával, és Londonból végül csak konzuli segítséggel tudott hazajutni kislányával. Lelki békéjét azonban nemcsak zűrös magánélete borította fel, hanem testi nyavalyák is.

– A terhesség, a szoptatás, majd a hirtelen jött fogyásom nagyon megviselte a mellem. De leginkább azok a hegek zavarnak, amelyek a korábbi beavatkozások eredményei. Így képtelen lennék új párkapcsolatra, még csak le sem tudnék vetkőzni egy fiú előtt. Ezért fordultam ismét plasztikai sebészhez – magyarázta a Borsnak Sonia, miközben melle hibáit mérte fel az orvosa.

Az énekesnő egy háromszázharminc és egy háromszázhatvan köbcentis implantátum tulajdonosa, igaz, jó ideig várnia kell még, hogy önfeledten örülhessen idomainak. – A korrekciós műtétet követően akár egy év is szükséges a teljes gyógyuláshoz, de egy hónap múlva talán már nem lesz gondja vele – tájékoztatta a Borsot dr. Gill Endre plasztikai sebész.

– A bimbóm körül, a mellem alatt ­függőle­gesen és két irányban vízszintesen is vannak hegek, összesen nyolc, amelyek látszanak, és nagyon zavarnak. Ahhoz, hogy újra felszabadultan tudjak élni és ismerkedni, muszáj eltüntetni őket – magyarázta a kismama. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713610511
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142347_auto_resized.jpg
vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713610511
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713610511
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713610511
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713610511
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó