Celeb

Benjámin: Tudom, mivel jár Claudiát szeretni

Létrehozva: 2013.10.05.

Liptai Claudia csütörtök este büszkén jelent meg párjával, Szabó Benjáminnal egy nyilvános rendezvényen. A műsorvezető kétségkívül a legsugárzóbb nő volt a teremben, mozdulatai pedig szerelemről árulkodtak.

Liptai Claudia ha akart, sem tudott volna elbújni az HBO színészektől és ­híres­ségektől hemzsegő exkluzív partiján, boldogsága ugyanis mindent túlragyogott az estén. Nem csoda, hiszen jóképű kedvese, Szabó Benjámin oldalán érkezett.

A TV2 sztárja először jelent meg nyilvános rendezvényen a tizennégy évvel fiatalabb férfival együtt, így érthető, hogy nagy volt az érdeklődés a fotósok részéről is, a pár pedig türelmesen állta a vakuk villanását a vörös szőnyeges bevonulás alatt és után.

A pihenőt a Társas játék című sorozat vetítésének kezdete jelentette számukra. Kézen fogva vonultak be a terembe, és az első sorban foglaltak helyet. Mintha egy romantikus randevún lettek volna, a kezüket összekulcsolva, összebújva beszélgettek, míg el nem kezdődött a vetítés. Clau egész este mosolygott, és büszkén karolt Benjáminba.

Az érintések, apró ölelések jól mutatták, teljes az összhang közöttük. A teremből kifelé sétálva Benjámin pár mondatban lapunk munkatársának is elmondta, milyen remekül érzi magát Claudia társaságában. Még azt is elárulta, bár nincs hozzászokva, de a körülöttük kerekedett felhajtás sem zavarja, ha ez az ára annak, hogy a szeretett nő ­éle­tében helyet kapjon.

– Nagyon jól érzem magam az estén. Claudiával jöttem el, és tudtam, hogy mi vár rám. De nem zavar a nagy felhajtás, azt sem bánom, ha fotóznak, a szerelemért mindent! Nagyon boldogok vagyunk együtt – tette hozzá Benjámin, akin látszott, büszke arra, hogy hazánk egyik leghíresebb nőjét kísérheti, és az ő kezét szorítja a színésznő.

Nyáron kezdődött kapcsolatukra néhány hete derült fény, Clau akkor az Aktív kamerái előtt elmondta: szerelmes, és emiatt nem akar bujkálni. Ezért döntött úgy, hogy részt vesz az eseményen kedvesével. Majd ő is megosztotta a boldogságát a Bors munkatársával.

– A Társas játék című sorozat gyártócégének tulajdonosa, Antal Ilona nagyon jó barátom, így örömmel tettünk eleget a meghívásnak. Nagyon jól éreztük magunkat, igazán kellemes este volt, és köszönöm az érdeklődést, igen, boldog vagyok.

Új évaddal jelentkezik a Társas játék

Izraeli forgatókönyv alapján született a Társas játék első évada, ami igazi kultuszsorozattá vált már az első epizódok után. A csatorna számára nem volt kérdés, hogy folytassa-e a sorozatot: az HBO másfél évig dolgozott a folytatás forgatókönyvén, az alkotók semmit sem bíztak a véletlenre.

A forgatás 64 napig tartott. A rendező Herendi Gábor és Fazakas Péter volt, és a már ismert színészeken kívül olyan nevek csatlakoztak a második évadhoz, mint Udvaros Dorottya vagy Szabó Kimmel Tamás. Az új évad október 6-ától látható.

Még több hírért kattintson Facebook oldalunkra!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek