Celeb

Molnár Anikó újra levetkőzne

K. B. V.

Létrehozva: 2013.10.15.

Hurkáit is szexinek tartja Molnár Anikó. Ezért ha egy magazin azt hirdetné, hogy a teltebb idomok is lehetnek szépek, ő bátran modellt állna. Hiszen hiába hízott meg, így is rengeteg férfi tesz neki ajánlatot.

Azért mert meghízott, nem tartja magát más embernek Molnár Anikó, mint az álomméretekkel rendelkező szupermodellek.

Az egykori valóságshow-hős Hajdú Péternek a Frizbi felvételén beszélt jelenlegi munkáiról, a plus size modellkedésről és az állatvédelemről, amikor pedig a műsorvezető megkérdezte tőle, hogy vállal­na-e még egy vetkőzést, gondolkodás nélkül mondott igen.

– Az ország a ValóVilágban ismert meg, ahol meztelenül tusoltam, majd háromszor is szerepeltem a magazinban, álszent dolog volna tőlem, ha azt mondanám, holnaptól nem vetkőzök. Megkeresés még nem érkezett, de ha lenne, igent mondanék – erősítette meg a Borsnak is Anikó, aki tökéletesen elégedett mostani alakjával.

– A modelleknek általában minden centi fontos, én mégsem tudom, milyenek a méreteim, mert nem is érdekel különösebben. Rájöttem ugyanis, hogy nem ez a fontos. Ha a Playboy vállalná, hogy a nem tökéletes test is lehet szép és kívánatos, örömmel vennék részt a fotózásban - folytatta Anikó.

A Playboyban háromszor is levetkőzött, ez a kép 2008-ban készült

A Bors megkereste a Playboy főszerkesztőjét, de Pantl Péter nem akart nyilatkozni a témával kapcsolatban. Ezt Anikó valószínűleg nem is bánja, mert neki már csak a párja fontos. – Szerencsére Norbinak én vagyok a tökéletes nő, és megőrül az alakomért – mondta mosolyogva a plus size modell.

Ám nem csak Norbi van oda Anikó formás idomaiért, a 37 éves nő a Facebookon is rendszeresen kap üzeneteket ismeretlen férfiaktól. – Sok ajánlatot kapok, vannak közöttük kedves és hízelgő üzenetek, de meglehetősen furcsák is. Egy férfi például azt kérte tőlem, hogy küldjek neki képet a talpamról, mert arra izgul.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711692912
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711692912
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711692912
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...