Amikor Eckert Anikó színpadra lépett, látszott rajta, hogy valójában már nem akarja megnyerni a versenyt. Akkor még sem a nézők, sem a mentorok nem tudhatták, mikor adta fel, de az ítészek is észrevették, hogy valami nincs rendben.
Nem szeretett volna csapattársa ellen kiállni az X-Faktoros, ez is közrejátszott abban, hogy végül kiesett. A nagy ívű szám közepénél Anikó – aki szombaton és vasárnap is náthásan állt színpadra – kivette a fülhallgatót a füléből, hogy semmi se zavarja az utolsó szárnyalásban. – Furcsa érzés, de majd biztos jobb lesz. Nem mondtam le a továbbjutásról, de nem versenyzek a saját csapattársammal.
Lili nagyon jól énekel, itt a helye, én viszont már nem tudtam bízni magamban. Ez olyan helyzet, amelyben nem tudtam százszázalékosan teljesteni – mondta az adás után lapunknak Anikó, aki annak ellenére, hogy korábban többször is nehéz periódusba került a verseny alatt, meglepően jól viselte a kiesést. Mindössze egy kis időt kért, csókot váltott és erőt gyűjtött vőlegényétől, majd készségesen válaszolt az újságírók kérdéseire. S bár mentora is ellene szavazott, nem érzett haragot iránta.
– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fáj, de maximálisan megbízom benne és a döntéseiben. Tudom, hogy nyerni szeretne, és úgy gondolja, ez Lilivel menni fog – folytatta az énekesnő, aki nem adja fel terveit, énekesnő szeretne lenni.